Hírzóna

Bicikliket lopott és egy lakásba is betört Szegeden egy férfi

Bicikliket lopott és egy lakásba is betört Szegeden egy férfi

2017. július 26., szerda
Bicikliket lopott és egy lakásba is betört Szegeden egy férfi
lopas_rendorseg

Gyanúsítottként hallgattak ki a szegedi nyomozók egy helybéli férfit és társát, akik betörtek egy szegedi lakásba, ahonnan egyebek mellett mobiltelefonokat és ékszereket tulajdonítottak el. Egyikőjük korábban kilenc kerékpárt is ellopott.

A gyanú szerint a 42 éves férfi július 9-e és 13-a között egy panellakás ajtaját berúgta, majd oda bement és mobiltelefonokat, karórákat, ékszereket, valamint készpénzt lopott el. A férfi társával közösen értékesítette a vagyontárgyakat - írja a police.hu. Sz. Krisztián megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017 júniusa és júliusa között 9 kerékpárt lopott el panelházak és társasházak tárolóiból. A feltételezett elkövetők a kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték. A kerékpárok jelentős részét a nyomozók lefoglalták. A gyanúsítottakkal szemben a Szegedi Rendőrkapitányságon lopás bűntette miatt indult eljárás. Sz. Krisztiánt a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségen. A rendőrség felhívja a biciklitulajdonosok figyelmét, hogy a BikeSafe program segítségével az eltulajdonított kétkerekűek könnyebben azonosíthatóak. A Szegedi Rendőrkapitányság havonta tart ingyenes kerékpár-regisztrációt a kapitányság épületében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.