Szegedi gimnazisták nyerték a PénzSztár verseny Csongrád megyei selejtezőjét


Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziumának csapata, a Bruttóbetyárok nyerte meg az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Csongrád megyei selejtezőjét. Mellette három Békés megyei és egy Bács-Kiskun megyei csapat játszik majd a november 21-én megrendezendő dél-alföldi regionális középdöntőben.
Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 7. évada október 10-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett, azaz több mint 4000 hazai és külhoni magyar középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen. Közülük – a két internetes előselejtező összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat, összesen 115 team vehetett részt a megyei selejtezőben.
A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny nemcsak a versenyzők jelentős számát tekintve a legnagyobb pénzügyi, gazdasági, vállalkozási témájú középiskolás verseny Magyarországon, hanem a megvalósításban közreműködő szervezetek, szakemberek népes tábora miatt is, akik évről évre példaértékű összefogással teszik lehetővé a 6 fordulós verseny sikeres lebonyolítását. A több mint 70 támogató és együttműködő szervezet között vannak pénzügyi intézmények, gazdasági szereplők, szakmai szervezetek, valamint hazai és határon túli egyetemek. A játék szakmai tartalmának összeállításában és a versenyzők zsűrizésében a pénzügyi-gazdasági élet prominens képviselői vesznek részt.
A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, kritikus szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek.
Ennek megfelelően, a megyei selejtezőben is változatos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek: minden csapat 2 perces prezentáció keretében hívta fel a figyelmet a pénzügyekben rejlő kockázatokra, a versenyzők rövid meghatározások alapján azonosítottak különféle pénzügyi, gazdasági jellegű foglalkozásokat, tevékenységeket, illetve egy szóban elhangzott tájékoztatás alapján válaszolták meg a feltett kérdéseket, de a fordulóban szerepeltek mozaikszavak, totó, egy mini keresztrejtvény és egy számítási feladat is.
A NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságán megrendezett selejtezőben az alábbi csapatok mérték össze a tudásukat:
72-es díszterem | Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma |
Bruttóbetyárok | Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma |
DFHL | Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma |
Győztesek | Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma |
Pénzügyes palánták | Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma |
A résztvevő csapatok közül a Bruttóbetyárok jutott tovább a regionális középdöntőbe.
A november 21-én, 8 helyszínen párhuzamosan megrendezendő regionális középdöntőben összesen 40 csapat mérheti össze a tudását. Közülük a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-i budapesti elődöntőbe, majd végül a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartandó országos döntőben. A győztes csapat tagjai idén is elnyerik a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de az országos döntő többi résztvevőjére is értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak várnak.