Gazdaság

A budapesti repülőtér is kiállított a világ egyik legnagyobb cargo-fórumán

A budapesti repülőtér is kiállított a világ egyik legnagyobb cargo-fórumán

2018. október 20., szombat
A budapesti repülőtér is kiállított a világ egyik legnagyobb cargo-fórumán

A Budapest Airport cargo- és ingatlan üzletágának képviselői a héten a kanadai Torontóban vettek részt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által rendezett Air cargo fórumon, a világ egyik legnagyobb cargo-eseményén, amelyen mintegy 300 kiállító és több mint 4000 magas szintű döntéshozó vett részt.

A Budapest Airport közlemény szerint az eseményem bemutatták a Cargo Cityt, a 20 000 négyzetméteres korszerű árukezelő központot és raktárt, aminek az építése a múlt hónapban kezdődött. A torontói fórumon a budapesti repülőtér a düsseldorfi és a hamburgi repülőtérrel közösen állított ki. A közlemény szerint Budapesten az elmúlt két évben 39 százalékkal nőtt a cargo-forgalom, amely tavaly elérte a 127 000 tonnát, az idén pedig 150 000 tonna áru is megfordulhat a magyar főváros légikikötőjében. A Budapest Airport BUD 2020 nevű repülőtér-fejlesztési programjában 32,6 millió eurót (mintegy 10 milliárd forint) fordítanak a Cargo City kiépítésére. Ugyanennek a programnak a részeként tavaly adtak át Budapesten két, összesen 16 000 négyzetméter alapterületű logisztikai központot a TNT és a DHL Express számára a kisméretű expressz küldemények és az e-kereskedelem megnövekedett igényeinek kielégítésére.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.