Gazdaság

Mikulás hozta a bokrétát a 265 ágyas szegedi új klinikára + FOTÓK

Mikulás hozta a bokrétát a 265 ágyas szegedi új klinikára + FOTÓK

2012. december 6., csütörtök
Mikulás hozta a bokrétát a 265 ágyas szegedi új klinikára + FOTÓK

Fontos állomásához érkezett a Szegedi Tudományegyetem több mint 12 milliárd forintos beruházása, ugyanis tíz hónap alatt befejezték az európai uniós támogatásból megvalósuló új, 265 ágyas klinikai tömb, valamint a sürgősségi osztály szerkezetépítését.

A Szegedi Tudományegyetem legnagyobb beruházásaként megvalósuló, 265 ágyas, új klinikai tömb szerkezetépítésének befejezését, a legmagasabb pont elérését bokrétaavatással ünnepelte meg december 6-án az egyetem, valamint a kivitelezést végző FERROÉP-AKTÍV Konzorcium. A TIOP 2.2.7-es, uniós finanszírozású program támogatásával megvalósuló beruházás ütemesen halad, a tervek szerint épül a 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes, 265 ágyas klinikai tömb. Ezzel párhuzamosan egy TIOP 2.2.2-es, szintén uniós projekt keretében látványos, 24,75 méter magas helikopter-leszállóval is gazdagodik a modernizált, egykapus sürgősségi ellátás. Mind a 265 ágyas klinikát, mind a sürgősségi osztályt a tervek szerint 2013 őszén adják át. A bokrétaavatón a Mikulás és a közelgő karácsony ünnepkörének jegyében egy szalagokkal díszített fenyőfát helyeztek el a készülő épület tetején. Az eseményen a kivitelező konzorcium nevében a Ferroép vezérigazgatója,

Nemesi Pál

, az SZTE részéről

Majó Zoltán

gazdasági és műszaki főigazgató, a város képviseletében

Solymos László

alpolgármester, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól pedig a fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár,

Csepreghy Nándor

mondott köszöntőt. Nemesi Pál úgy fogalmazott: "a legek magkórháza", az úgynevezett egészségipart 21. századi körülmények közé helyező létesítmény születhet a Semmelweis utcában. Majó Zoltán - aki a konzorciumot alkotó cégek vezérigazgatóit, valamint a vezető tervezőket stílszerűen Mikulás-csomaggal lepte meg - örömmel szólt arról, hogy a nemrég lezárult Tudássétány projektet követően is folytatódnak az SZTE-n az infrastrukturális fejlesztések, egyúttal reményét fejezte ki, hogy jövő tavasszal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve megkezdődhet a Bolyai-épület rendbetétele is. Solymos László azt mondta: büszke rá, hogy az egyetem és a város kooperációja révén valósulhatnak meg beruházások, melyek szakmai alapját a 2007-es egészségügyi integráció teremtette meg. A klinikai projekthez az önkormányzat 7-800 millió forinttal járult hozzá, hiszen felújította a környező utcát, valamint magára vállalta az épület közműcsatlakozásainak bekötését. Csepreghy Nándor pedig azt ígérte, ha a Szegedi Tudományegyetem továbbra is fenntartja beruházási aktivitását, akkor a kormány épp úgy támogatja majd törekvéseit, mint eddig.

A beruházás számokban

A földmunkákat és a rendkívül bonyolult alapozást követően megindult az új klinikai tömb épületszerkezeti kialakítása. A szerkezetépítést a kivitelezők négy toronydaruval végezték, beépítettek mintegy 11 204 köbméter betont és 1 353 tonna betonacélt. A szerkezetépítést követően megindult a válaszfalak és a belső utak építése, és folyamatosan zajlanak a gépészeti és elektromos szerelések. A projekt eredményeként nemcsak új klinikai tömb születik, hanem korszerűsödik a régi, 410 ágyas klinikai épületszárny is, amelynek az átépítése júliusban kezdődött meg, s 2014 tavaszáig tart. Az építkezés mellett a projekt részeként 4 milliárd forintot is meghaladó értékű, új orvosi műszert és eszközt is beszereznek. Az új épületben a következő részlegek kapnak majd helyet: szervtranszplantációs sebészet, haematológia, központi műtők, invazív kardiológia, stroke, szívsebészet, általános kardiológia, angiológia, érsebészet, általános sebészet, tüdő-mellkas sebészet, ambulanciák. A magkórház projekt összköltségvetése mintegy 12,3 milliárd, míg a sürgősségi részlegé 676 millió forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.