Mégis padlón az építőipar

2006-hoz viszonyítva az idén országosan 52-53 százalékkal visszaesett a megbízások száma az építőiparban. Amikor jó szezont írtak, legutóbb a 2006-os év volt ilyen, akkor 2800-2900 milliárdos megbízást kapott az iparág, ami mára 140-1500 milliárdra esett vissza. Ebbe természetesen bele kell érteni a lakásépítést, a magánberuházásokat és az uniós forrásból megvalósuló, tehát valamennyi beruházást. Az építőipari vállalkozások 80 százaléka 5 fő alatti foglalkoztatásról szól. Az adatok lehangolóak.

Az építőiparban évtizedek óta jelen lévő gondokról, az aktuális kihívásokról kérdeztük

Nemesi Pált

, az Építő-KITT Klaszter elnökét, és a FERROÉP Zrt. vezérigazgatóját. A nyilvántartások szerint Magyarországon mintegy 80-85 ezer vállalkozás dolgozik az építőiparban. Az elmúlt évekig, egészen 2010-ig az volt a tendencia, hogy több cég alakult, mint amennyi végelszámolással vagy felszámolási eljárással megszűnt. Ez azt vetítette előre, hogy a bedőlt vállalkozások cégvezetői, tulajdonosai elmentek és alapítottak egy másik céget, ami természetesen helyteleníthető. Meglehetősen sok kritika érte ezért az ágazatot és a törvényalkotást.

Eltűnt 40 ezer vállalkozás

Egy felszámolásban lévő cég vezető tisztségviselője nem mehet másik céghez, figyelmeztet az elnök, ez a jog ma is érvényes, csak az alkalmazás területén voltak és vannak némi hiányosságok. Szigorúbb és következetesebb ellenőrzéssel ezt vissza lehetne szorítani. 2010 végén egy törvényalkotás keretében az építőipari vállalkozásokat regisztrálni kellett. Ennek a felelőse, illetve adatgazdája a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, ezen belül pedig a területi kamarák. A dolog érdekessége, hogy a KSH-adatok, illetve a cégbírósági nyilvántartások alapján az addig mintegy 80 ezerre prognosztizált építőipari vállalkozások számából mindössze 40 ezren regisztrálták magukat. Tehát 50 százalék körüli a hivatalosan bejegyzettek száma.

Mi van a többivel, a feketegazdaságban próbálkozik, vagy egyszerűen eltűnt a piacról? Melyik szám az igaz? A közbeszerzéseken csak olyan vállalkozások indulhatnak, amelyek rendelkeznek regisztrációs számmal, másrészt a közbeszerzési eljárások keretében elnyert munka esetében alvállalkozóként is csak ilyen vállalkozások jöhetnek szóba. Ez egy picit arra enged következtetni, hogy a meglévő adathalmazban nagyon sok spekulatív célból létrehozott, úgynevezett alvó cég van. Ezek effektív tevékenységet nem végeznek, innentől mindenkinek a fantáziájára van bízva, milyen következtetéseket von le.

Aki nem tett adóbevallást, törölték a nyilvántartásból

A NAV részéről – ahonnan nem érkezik társaságiadó-bevallás és ennek van egy év szerinti kifutása – egyszerű a képlet, viszonylag megbízhatóan ki lehetne deríteni, kik a fiktív és kik a valós vállalkozók. Erre idén tavasszal került sor, hiszen az első negyedéves adatok között találhatunk olyat, hogy 6500-6600 körüli végelszámolás, illetve felszámolás került lezárásra ebben az időszakban. Több szakember felkapta erre a fejét, mi történt akkor az építőiparban. Semmi extra, tulajdonképpen az adóhivatal elkezdte követni azt a gyakorlatot, hogy aki nem adott be adóbevallást, azt törölték a nyilvántartásból. Nemesi Pál szerint az érvényben lévő törvények betartásával is el tudnánk mozdulni egy rendezett és fegyelmezett irányba. Ehhez arra lenne szükség, hogy egységesen valamennyi hatóság a rendelkezésre álló lehetőségeit korrekt módon kihasználva hajtaná végre az ellenőrzési gyakorlatokat és az adminisztrációt is ennek megfelelően végezné. Hogy mikorra várható fellendülés ebben az iparágban, az elnök sem tudta megmondani. Ha visszagondolunk 2008 őszére vagy 2009 elejére, és azokra a neves közgazdászok által tett jóslatokra, hogy milyen típusú válságról beszélünk, és melyik meddig tart: U, W, L stb., most 2012-őt írunk, és még mindig válság van, amiről ugyanúgy nem tudjuk, meddig tart. Az nem lehet, hogy mindig lajtmenet legyen. A gazdaság minden területén a komoly változások korát éljük, ebből a változáshalmazból mikor fog kiforrni egy új modellek szerint felépülő gazdasági struktúra, nehéz megjósolni.

Szemléletváltásra van szükség

Mikor fog úgy átalakulni a társadalom, hogy mindenki érezze annak a felelősségét, hogy nekem is tennem kell valamit a közért, és nem csak várni, mit kapok a közösségtől. Alapvető szemléletváltásra van szükség, véli az elnök, a mély társadalmi rétegekben is. Ha ez sikerül, akkor talán elmozdulunk a jelenlegi holtpontunkról. Az eddigi gyakorlat szerint az építőipar az államgazdaság állatorvosi lova volt. Ha baj jelentkezett, akkor jellemzően az építőiparban kongatták meg a harangokat, merthogy nem volt beruházás, kevesebb lett a foglalkoztatottak száma stb. Ugyanakkor, ha gazdasági fellendülés előszele volt érzékelhető, az általában az építőiparban jelentkezett, hiszen ott jött meg legelőször egy kis befektetési kedv, ami munkahelyeket generált, gazdasági fellendülést sejtetett. Ezt most még, sajnos, nem érzékeljük. Az elnök az elmondottak ellenére is úgy vélekedik, hogy 2013 ilyen szempontból fordulópont lesz és nem csak a magyar gazdaságban.

Kötöttek vagyunk Európa nagy gazdaságaihoz

Nemesi bízik abban, hogy addigra új megoldások és közgazdasági elméletek születnek meg és fogadtatnak el. Kötöttek vagyunk Európa nagy gazdaságaihoz, ezért ha ők nem fogják tudni megtalálni a közös hangot egy globális gazdaságfejlesztés tekintetében, akkor nagyon nehezen tudunk ebből kilábalni. Nyitott gazdaságunk nem teszi lehetővé, hogy mi ettől eltérő fejlődési pályára álljunk. A klaszterbe tömörülés lehet a válságból való kilábalás lehetséges megoldása, hiszen ez az egyik formája annak, hogy a jelenlegi rossz struktúrát önkéntes alapon átalakítsuk, véli Nemesi, amihez ráadásul pályázati pénzek is a rendelkezésre álltak. Az elnök ugyanakkor nehezményezi, hogy a törvényalkotási oldalon – elsősorban a közbeszerzéseknél – nem kapta meg jog szerint azt a lehetőséget a klaszter, hogy pályázhasson. Ez baj, olyan mintha egy struktúrafejlesztésbe, egy szervezetfejlesztésbe adok pénzt, segítséget, aztán meg aki normálisan működik, akar tenni, annak nem adok lehetőséget, hogy asztalhoz ülhessen, piacra juthasson, holott az egyik fő stratégiai cél egyébként a piacra jutás. A Széchenyi-terv és a Széchenyi-hitelprogram segítségével ma a mikro vállalkozások mintegy 200 millió forintig eljuthatnak anélkül, hogy egyébként egyetlen saját forintot hozzá kellene tenniük. Mikor volt ilyen? Ez is azt bizonyítja, mélyen gyökerező társadalmi problémáink vannak, állítja Nemesi, „ha idehozod nekem, az jó, de hogy én tegyek érte valamit, azt már nem” – ilyen mentalitással ne is csodálkozzunk azon, hogy itt tartunk.