Gazdaság

Útzárakkal tiltakoznak a vajdasági gazdák

Útzárakkal tiltakoznak a vajdasági gazdák

2012. április 25., szerda
Útzárakkal tiltakoznak a vajdasági gazdák

Útlezárásokkal tiltakoznak elsősorban vajdasági szerb gazdák a mezőgazdasági támogatások szerintük igazságtalan elosztása ellen - jelentette a Magyar Szó című újvidéki újság internetes változata.

A gazdák korábban április 24-éig hagytak időt a kormánynak arra, hogy visszavonja a termelés szubvencionálását megváltoztató döntéseit, s az átadott termény mennyisége helyett újra a földterület nagysága alapján határozza meg az állami támogatás mértékét. Mivel a választási kampány hevében az állami vezetés, bár ígéretet tett rá, a megadott határidőn belül nem intézkedett az ügyben, a földművesek újabb útzárlatok mellett döntöttek. A zárlatok minden fontosabb vajdasági útvonalat, illetve a közép-szerbiai utak jelentős részét érintik majd. A Vajdaság területén legalább nyolcvan helyen lesz blokád, de a gazdák szervezkedése még tart, ezért valószínű, hogy ennél több helyen zárják majd le az utakat – mondta el a lapnak

Miroslav Ivković

, a tüntetések szervezőbizottságának tagja, a Szabadkai Földművesek Egyesületének vezetője. Arra a kérdésre, hogy a parlament mezőgazdasági bizottságának azt az ülését követően, amelyen elfogadták a termelők követeléseit és továbbították azokat a kormányhoz, érkezett-e bármilyen válasz, reakció a kormánytól, tartottak-e megbeszéléseket, Ivković azt felelte, hogy senki sem kereste meg őket hivatalosan, az illetékes minisztériumi és helyi önkormányzati vezetők azonban folyamatosan azon serénykedtek, hogy különféle ígéretekkel vagy fenyegetésekkel lebeszéljék a gazdákat a tervezett tiltakozásról.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.