L’art pour l’art kutatások - Brüsszelben ezt komolyan gondolják?

Elképesztőnek tűnhet, hogy az elmúlt években milyen projekteket támogatott az EU, milyen ötletekre lehetett több tízmilliót szerezni. Emlékezzünk csak a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátóra 40 millióért, diszkólámpák vásárlását támogató pályázatokra, kutyafitneszre, a várgesztesi pihenőhelyen kialakított 10 tuskóra, a 128 lelket számláló zsákfaluban, Besencén a teniszpályára nyert milliókra. Tényleg olyan nehéz lenne értelmes célokra fordítani az EU-s pénzeket?

Egy határon átnyúló EU-s projekt keretében a Szegedi Gabonakutató Intézet és az SZTE Mikrobiológiai Tanszéke az Újvidéki Egyetem három különböző karával és az ottani Élelmiszer-kutató Intézettel több mint 900 ezer eurót nyert három összevont projektre, amely termékfejlesztésre és állat-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági közös kutatásokra vonatkozik.

Vágvölgyi Csabától

, a Mikrobiológiai Tanszék vezetőjétől megtudtuk, olyan mikrobiális eredetű terméket szeretnének kikísérletezni, amely segítheti a biológiai alapú mezőgazdaság alkalmazását. A különböző, magas kockázati faktorral rendelkező peszticidek, növényvédő és gyomirtó szerek bekerülnek környezetünkbe, s ezekből rengeteg káros anyag, termék halmozódik fel a talajban, vízben. Sokszor nem is maga a kiszórt anyag veszélyes és mérgező, hanem azok rendkívül ellenálló bomlástermékei.

A termék, találmány nem termelhet profitot

A kutatók olyan technológiát próbálnak meg kialakítani, amely segítségével a vízből és a talajból lebonthatóvá válnának ezek az egészségre is erősen káros vegyületek, bomlástermékek. Eszünkbe nem jut a projekt hasznosságát megkérdőjelezni, annál inkább a brüsszeli döntéshozók érthetetlen bürokratikus hozzáállását a dolgokhoz. Vágvölgyi Csaba egyáltalán nem kételkedik a projekt sikerében, inkább abban látja a legnagyobb problémát, hogy a résztvevőknek a támogatások odaítélésekor nyilatkozatot kell aláírniuk, melyben vállalják, semmilyen hasznot, profitot nem termelnek a termékkel. Nem kis ellentmondás lapul a kiírásban, ugyanis miközben a kutatók terméket fejlesztenek, abból hasznuk nem származhat. Ilyen alapon létrehozhatják, kifejleszthetik a világ legcsodálatosabb találmányát, nem fognak találni olyan vállalkozót, aki fölvállalja, hogy haszon nélkül azt alkalmazza is az emberiség javára. Hogy miért van ez így, azt talán Brüsszelben kellene megkérdezni attól, aki ezt kitalálta. Gondoljunk csak az elmúlt évek élelmiszerszennyezési-botrányaira, a németországi dioxinmérgezésre, az itthon is piacra került aflatoxinos paprikára stb. De mi is az a dioxin? A dioxin elnevezés lényegében egy összefoglaló név, melybe poliklórozott aromás vegyületek tartoznak, röviden és összefoglalóan PCDD-nek, ill. PCDF-nek nevezik őket. Veszélyességük kémiai természetükben rejlik. Egyik jellemző tulajdonságuk, hogy vízben alig oldódnak, zsírokban viszont jól. Így, ha bekerültek egy élő szervezetbe, ott hamar rátalálnak a zsírszövetre és más, zsírban gazdag szövetekre, felhalmozódnak, és növelik sokféle betegség, többek között különféle rákok kockázatát. Másik fontos tulajdonságuk, hogy igen ellenállók a legkülönfélébb behatásokkal szemben. Lassan, több év vagy akár egy évtized alatt bomlanak csak le. Ezért is nevezik ezeket tartós, állandó vegyületeknek, mivel magas a biológiai és kémiai stabilitásuk. Savaknak, lúgoknak, redukáló és oxidáló anyagoknak ellenállnak, és csak igen erős oxidálószerek képesek lebontani.

Ezt Brüsszelben sem gondolhatják komolyan

A PCDD-k és PCDF-ek főként termikus folyamatok során jönnek létre. Ilyenek a hulladékok égetése, vagy a hétköznapinak tekintett avar égetése, illetve az erdőtüzek. A környezetbe jutó dioxinok kb. 95%-a szemétégetőkből kerül ki. További szennyezőként szerepelnek a gyomirtó szert, fakonzerváló szereket előállítók, ahol ipari melléktermékként keletkezik dioxin. Itt vannak továbbá a leghétköznapibb szennyező források, a gépjárművek kipufogógázai vagy a házi kandallók. A szemétégetőkben égetéssel keletkező PCDD és PCDF vegyületek kikerülnek a légkörbe, ahonnan a talajba, növényzetbe, sőt a vizekbe is bejutnak, majd innen a táplálkozási láncba. Egyrészt a tengerekből kihalászott vagy tenyésztett, majd elfogyasztott halak, másrészt tenyésztett állatok révén, függetlenül attól, hogy legeltették, vagy táppal etették őket. Előbbi esetben a földre, növényzetre kiülepedett dioxinok jutnak be a szervezetükbe, ahonnan tej, tejtermékek és hús formájában kerülnek a fogyasztók asztalára. A haszonállatok gyorsabb és gazdaságosabb felneveléséhez használt tápokba, takarmányokba is kevernek bele olyan anyagokat, melyek dioxinnal szennyezettek. Ilyen lehet a halliszt vagy újrahasznosított állati zsiradék, melyet a legkülönbözőbb helyekről gyűjtenek be. A határon átnyúló projekt célja olyan olcsó, mikrobiális eredetű enzimkészítmény előállítása, amely képes a szennyezett vízben és talajban található fenol és anilinszéles körének átalakítására, semlegesítésére. Egy ilyen termék könnyen használható öntözött területek és a talaj megtisztítására, amivel megőrizhetjük a mezőgazdasági hagyományairól ismert régió kiváló talajminőségét. Nem tudni, mindezt hogyan is képzelik el az EU-ban haszon és profit nélkül? Ha már támogatják a két évig tartó kutatásokat több mint 900 ezer euróval, miért akadályozzák meg az eredmény hasznosulását? Ma, amikor egyre nő az igény a biztonságos élelmiszert előállító, fenntartható mezőgazdasági gyakorlat iránt, Brüsszelben sem gondolhatják komolyan, hogy a jövőben mindenki kötelezően ingyen és bérmentve hozzájuthat majd ezekhez az eredményekhez, a szegediek és az újvidékiek által közösen kikísérletezett új termesztéstechnológiákhoz.