Gazdaság

Az egyetem főépülete az energia szolgálatában + VIDEÓ

Az egyetem főépülete az energia szolgálatában + VIDEÓ

2011. december 6., kedd
Az egyetem főépülete az energia szolgálatában + VIDEÓ

Fél éve adták át a Szegedi Tudományegyetem megújult főépületét. A Dugonics téri ingatlan nemcsak külsőleg, hanem szellemében is újjá született: igazi zöld házban kapott helyet a rektori hivatal, ahol ivóvízzel szinte alig öblítenek WC-t.

A 8000 négyzetméter alapterületű műemlék ingatlan 2,5 milliárd forintból, uniós támogatással újulhatott meg. A 2009-ben kezdődött rekonstrukció során a több mint 130 éves, a szegedi városképet is meghatározó épületnek csak az alapjai és a tartóelemei maradtak meg, a műemlék külsejét és belsejét eredeti formájában állították helyre. Az épületbe érkezőket impozáns látvány fogadja, az udvart üvegtetővel fedték be, így két nagy átriumos csarnokra süt be a napfény. A lépcsősor mellett üveglift szállítja a felső szintekre az egyetem munkatársait és a vendégeket. A díszterem az épület igazi éke. Méltó helye lehet e terem fogadásoknak, koncerteknek ünnepi, tudományos szimpóziumoknak egyaránt. Az itt álló zongorát is felújították mintegy 1,5 millió forintból.

Esővizet gyűjtenek, és „védik” az ivóvizet

A külső mellett az épület belső értékei is nemesedtek: több olyan technológia is beépült a Dugonics téri ingatlanba, ami az energia hasznosabb felhasználását szolgálja. Ilyen az esővízgyűjtő, és a mosdókban keletkező úgynevezett szürke szennyvíz visszaforgatása, újrafelhasználása. „Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kézmosás után keletkezett szennyvízzel és nem tiszta ivóvízzel öblítjük le a WC-t. Amíg rendelkezésünkre áll az újrahasznosított víz, nem használunk vezetékes vizet. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon ritkán kellett ivóvízzel pótolnunk a rendszer vízkészletét” – beszélt az épület energetikai újításairól a

Braxmair Zsófia

rektori kabinetvezető, aki bemutatta nekünk a megújult épület szépségeit.

„Azt még nem lehet tudni, hogy mennyire csökkenti a költségeket, hiszen egy teljesen új házról van szó, ahol javult a szigetelés, változott a gépészet, a megvilágítás is: két nagy átriumos csarnok fogja közre a lépcsőt, az üvegtetőn át pedig – főként a nyári időszakban – egész nap árad be a fény. Az épület hőháztartása is sokat változott” – fűzte hozzá.

Az intelligens hűtés-fűtés

Az energia hasznos, gazdaságos felhasználása a hűtés-fűtés rendszerben is felfedezhető.

Rovó István

, az egyetem műszaki főigazgató-helyettese előadásában a TTIK-s Energia Szabadegyetemen ismertette nemrégiben a Dugonics téri főépület energiabarát megoldásait, mint amilyen például a központi vizes hűtés, mesterséges szellőzés, úgynevezett VRV-rendszerű hűtés-fűtés. Kondenzációs, zárt égésterű, földgáz üzemű kazánt építettek be, és időjárás-követő szabályozó rendszerrel racionalizálják az energia-háztartást. A tetőre 20 álló kivitelű, 50 négyzetméternyi alapterületű sík napkollektort is felszereltek, amelyek éves szinten a használati melegvíz-igény 55-60 százalékát fedezhetik. A VRV-rendszerű hűtés-fűtés lényege egyébként, hogy télen fűt, nyáron hűt. Egyidejűleg képes bármelyik beltéri berendezéssel fűteni vagy hűteni, folyamatosan változtatva annak teljesítményét, a helyiség fűtési vagy hűtési igényének függvényében. Megtudtuk azt is, hogy minden egyes beltéri berendezés energiafogyasztása külön mérhető, a fogyasztási adatok listázhatók, adott időintervallumra vetítve. A Szegedi Tudományegyetem főépülete mellett a TIK-ben és az Apáthy-kollégiumban is használ energiabarát technológiákat, sőt a Mérnöki Kar új, Moszkvai körúti épületében geotermikus hűtés-fűtést alkalmaznak 100 méter mélyre fúrt hőkutak segítségével.

Tekintse meg a Telin TV videóját a Dugonics téri épület bejárásáról (Egész életen át, 2011. december 5.)!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.