Kegyeleti napok egymás sarkában

Az emlékezetív három dátumot ölel: október 31., november 1. és 2. Vagyis – a reformáció emléknapja, aztán mindenszentek ünnepe, majd a halottainkra emlékezés ideje.

A protestánsok napja nyitja ma a sort. Menjünk vissza 505 évet: képzeljük el, hogy német földön vagyunk, Szász-Anhalt tartomány Wittenberg nevű városában, amit a régi magyarok Wittenbergának hívtak, hívjuk mi is így. Tehát az ősi város úgyszintén ősi egyetemének híres tanárát, bizonyos Martin Luther professzort látjuk éppen: Ágoston-rendi szerzetes ő, igazi polihisztor, a matematika, fizika, ókori nyelvek, csillagászattudomány és más ismeretek birtokosa. De ezen a különleges napon, 1517. október 31-én a sokadik tudományág, a valláselmélet területén tesz egy kivételesen bátor lépést: bírálni merészeli az akkortájt egyeduralkodó katolicizmus megkövesedett gyakorlatát, a pápisták formalizmusát, a mindennapoktól elidegenedést. Ezen a napon szegezi ki 95 pontból álló vitairatát a wittenbergi vártemplom kapujára.

Tettét pápai kiátkozás követte, ám a prédikátor tanai terjedtek, és ennek eredménye lett az új egyház, amelynek születése pillanatát a vallástörténet 1517 októberéhez köti. Életre kel az ágostai hitvallású evangélikus közösség. Luther nyomában aztán elindul a nála is radikálisabb Kálvin János, egy másik újító szellemű közösség vezetője, és Genfben megszületik az újabb, ma református néven ismert protestáns egyház.

Felekezeteikben a mai nap az emlékezés jegyében telik. De a gyász napja is ez: megidézik az ellenreformáció áldozatait, az elveikért a halált is vállaló prédikátorokat. És mert a tradicionális ünnep a felebaráti önzetlenség kifejezője is, így templomaikban szeretetvendégség, agapé követi az istentiszteletet.

A katolikusok a holnap tartott mindenszentek-ünnepükön ugyanígy gondoltak évszázadokon át a nélkülözőkre: a rászorulóknak elkészítették a mindenszentek kalácsát, és lisztet, gabonát adtak nekik, hogy gondjaikat enyhítsék. Az emléknap magva mindamellett szellemi természetű: a pátriárkák, apostolok, szentek, vértanúk – vagyis a hitben élők példaadóinak emlékét idézi ekkor az egyház.

Aztán eljön november 2-a: az egyetemes gyász ideje. Ezer esztendeje közünnep. E napon hosszan szólnak a harangok, mécsesek gyúlnak a sírokon, a lángnyelvek fölött emberek, csöndben, összekulcsolt kézzel. Azokra emlékeznek, akiknek napjai már végképp elfogytak, és már ott vannak, ahol az időtlenség az úr.