Elengedés nélkül nincs újrakezdés

„A remény üzenete: elengedés-újrakezdés” címmel rendezte a IV. Hírvivők konferenciát a Gál Ferenc Főiskola pénteken. Három érdekes előadást ismerhetnek meg, ha cikkünket elolvassák: az első a konferencia mottóját veszi górcső alá, a második a gyermek- és ifjúságvédelem területére kalauzol, a harmadik pedig a súlyos börtönbüntetésből szabadulók társadalomba visszailleszkedését mutatja be újabb aspektusokból. Tartsanak velünk!

Október 13-án tartották meg a IV. Hírvivők konferenciát Szegeden. Megnyitó beszédében gyermekkorából, a Hamvas-féle hittankönyvből idézett két kérdést, s az erre adandó válaszokat

Kovács József

tanszékvezető főiskolai tanár, általános helynök, a teológiai kar dékánja: „Mi végre vagyunk a világon?” „Mi terve van velünk Istennek?” – idézte a kérdéseket. „Az idő változik, de a mondanivaló ugyanaz: Isten mindannyiunkat a boldogságra hívott meg és teremtett!” – foglalta össze saját szavait.

Meg kell tanulnunk az elengedés gyakorlatát

„Valódi közösségi kezdeményezésből alakult ki a konferencia – ott állnak mögötte az oktatók is” – fogalmazott

Kozma Gábor

, a Gál Ferenc Főiskola rektora. Rámutatott, az intézmény otthona a tudomány és az oktatás mellett a közösségnek is. Egyházi főiskolaként elengedhetetlen, hogy az oktatók és a hallgatók együttes keresztény közösségeként működjenek.

Ferenc

pápát idézte, a konferencia címében is szereplő remény az újdonságot és a meglepetést jelenti. „Látjuk, mennyire sokan vagyunk egyedül, mennyien megyünk lehajtott fejjel. Úgy érezzük fáradozásainknak semmi értelme nincs: ez nem keresztény magatartás, mert az élet a reménybetekintés, a keresztény ember megismerkedik hitének valós tartalmával. Az élet a remény gyümölcse” – vélekedett a rektor. Úgy látja, társadalmunk az elengedés hiányának gyakorlatától szenved. Az erre való képtelenség megakadályozza, az egyén, s így a társadalom sorsát segítő újrakezdést. Az embernek a reflexív töprengésre hangoltság és a játékosság, lazaság, elengedés közötti egyensúlyt kell teremtenie. Ennek fontos eszköze az önkorlátozás, amely nélkül nincs elengedés. Hangsúlyozta, az elengedés nem azonos az elfeledéssel. A szülök élete is akkor válik teljessé, ha el bírnak válni a gyermekeiktől, mikor önálló útra engedik őket.

Felügyelet helyett törődés

Sok gyermek azonban nem annyira szerencsés, hogy szerető szülők engedjék el őket.

Kothencz János

, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója a hazai gyermek- és ifjúságvédelem múltjáról, jelenéről beszélt. „Habár előadásom címe az államról és az egyházról szól, de inkább az ember és az ember emberségének kapcsolatát mutatja be, amikor egyén és egyén között valamiféle szolidaritás, felelősségvállalás, együttérzés valósul meg” – mondta Kothencz János. Kiemelte, az egyház kétezer éve tartó története során mindig kiállt az elesettek mellett, deklarálta felelősségét irántuk. Ez nem változott később sem, elég

XIII. Leó

pápa 1891-es Rerum novarumára gondolni. Magyarországon is jelentős szereppel bírtak egészen a kommunista államosításig. Ekkor szó szerint elzavarták a testvéreket és a nővéreket, a magas szintű gondoskodást pedig új eszmékre cserélték.

Az államszocializmus idején módszertant kívántak kialakítani a kollégiumi rendszerre alapozva, amelynek jegyében 180-270 fiatalt helyeztek el egy intézményben. Ideológiai alapú tanítást vártak el, „nevelésközpontú pedagógiai szemléletet” követeltek meg, ha valaki szeretetről, kegyelemről beszélt, azt eltávolították. A ’80-as éveke elejétől megkezdődött az oldottabbá tétel folyamata, ennek 1993-ben, majd 1997-ben törvényi következményei is lettek. Az utóbbi, az ifjúságvédelmi törvény megteremtette a valódi változtatás lehetőségét, de sokáig nem tudtak cselekedni, csupán 10-12 éven keresztül hangzatos jelszavakat hallgathattak. „Másfajta felfogást, életfilozófiát hozott a törvény. Egy olyan attitűdre hívott fel, ahol már nem a felügyelet, hanem a törődés jelenik meg, a szimpla szolgáltatás helyett az aggodalom kerül előtérbe” – vélekedett. Már 2008 és 2010 között újra felelősséget vállaltak a történelmi egyházak a rászoruló gyermekek, fiatalok segítése terén, de csak a polgári kormány alatt vált lehetővé, hogy újból múltjukhoz méltó szerepet kapjanak a területén. Kiemelte Kothencz János a

Kiss-Rigó László

megyéspüspök segítségével létrejövő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatót, ahol megmutatták, nemcsak felügyelni, hanem szeretni is lehet a gyerekeket. Visszaemlékezett arra, hogy cseppet sem könnyű vállalkozás volt mindez, jöttek a feljelentések, hogy a nevelőszülőket templomba kényszerítik, a gyerekeket hittanórákra kötelezik, de a vádakból egy szó sem volt igaz. Hozzátette, valójában alternatívákat nyújtanak csupán. Kiváló pasztorizációs csoportjuk tevékenység életet él, rengeteg programot szerveznek, de senkit nem köteleznek semmire. Azt tapasztalja, egyre jobb az egyházi, a civil és az állami szféra között a felelősségmegosztás.

Őrizet és gyűlölet helyett reintegráció

„Elengedésben nagyok vagytok” – mondták a szünetben

Tikász Sándornak

, aki kijavította ezt: inkább a kiengedésben azok. A büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön intézetparancsnoka egyben székfoglaló előadását is tartotta, hiszen nemrégiben nevezték ki címzetes főiskolai tanárrá. Az újrakezdés hétköznapjairól beszélt: 12, 25, vagy akár 40 év bezártság után nehéz feladat integrálódni a társadalomba az elítélteknek. Évtizedes cél – az 1979-es vonatkozó törvény 2015-ig volt érvényben -, hogy elősegítsék az elítélt beilleszkedését, s elérjék, „tartózkodjon az újabb bűncselekmények elkövetésétől”. Ezt szép és reális feladatnak tartja ma is, habár karrierje elején még olyan kollégákkal dolgozott együtt, akik pályájuk első felében azt a tanácsot kapták a kommunista államhatalomtól, hogy „ne csak őrizzék, hanem gyűlöljék is” a börtönök lakóit. A 2015-ös törvény is a reintegrációt nevezte meg fontos feladatnak a szabadon bocsátás előtt, ezért lehetőségek tárházát kell nyújtaniuk. Igaz, ehhez a fogadóoldalról is szükséges az együttműködésre hajlandóság. A rabok 90 százaléka reméli, hogy nem esik vissza, de minden erőfeszítés ellenére 50 százalékos ennek aránya, azonban már ez is komoly siker. Több tényező befolyásolja a munka sikerességét. Ilyen a bent töltött időtartam, mert egyrészt a társaik hatással bírnak rájuk, másrészt a szabályozott élet miatt szellemi leépülés, beszűkülés alakul ki a foglyoknál. Ez ellen szabadidős tevékenységekkel, szakkörökkel küzdenek, előfordul, hogy egy-egy rab hihetetlenül műveltté válik a könyvtárat gyakran látogatva. Sokan befejezik az általános, vagy a középiskolát, mintegy 35 rab pedig felsőoktatási tanulmányait végzi. Számít az életkor, egy 80 évesen szabaduló elítélttel már nehezebb, valamint a szakképzettség is, ha szükséges, akkor segítik az elítéltet, hogy szabadulása idejére elavult ismereteit aktualizálja, fejlessze.

„A családi, a baráti kapcsolatok leépülnek. Nem voltak valószínűleg előtte sem stabilak, de a hosszú szabadságvesztések még rontanak ezen. Az anyák a legkitartóbbak, ők mindig ott vannak, akkor is, ha gyermekük súlyos bűntettet követett el” – osztotta meg tapasztalatait Tikász. A pártfogótól örömmel veszik az adminisztrációban nyújtott segítséget, de a kontrollt nem kívánják. Lényeges, hogy munkasikereket adjanak, a partner vállalkozások egyben pénzkereseti lehetőségeket nyújtanak, amelyből juttathatnak a családjuknak, vagy segítheti az újrakezdést az összeg. 17-18 civil, egyházi szervezet segíti az elítélteket, de örömmel várnak újabb partnereket. A fogvatartottak nyolcvan százaléka valamilyen pszichológiai problémával küzd, ehhez gyakran társul valamilyen szomatikus tünet, például magas vérnyomás – azaz a számukra leginkább megfelelő fizikai munkát nehezen tudják vállalni. Rontja a helyzetet, hogy sokan befogadják őket, de csak azért, hogy kihasználják a pénzük miatt a volt rabokat. A bűnözők a piacképes igazolványok miatt érdeklődnek irántuk – ennek köszönhetően könnyen újból börtönbe kerülhetnek. Azt kérte, hogy ezek elkerülése érdekében segítsük a kiszabadult személyeket, hiszen az egész társadalom érdeke, hogy büntetésük letöltése után beilleszkedhessenek közénk, s hasznos polgárokká váljanak.