Terhes Nóra: Egyre szerelmesebb

„De most íme, kicsalogatom őt, elviszem a pusztába, és szívére beszélek. Ott majd visszaadom neki szőlőjét és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy énekel, mint ifjúsága idején, mint amikor feljött Egyiptom földjéről. Azon a napon – ezt mondja az ÚR – Így fogsz hívni engem: „Férjem”…”

(Hóseás 2:13-15)

Egyszer amikor egy nagyon kedves skizofrén páciensem emelte rám kétkedő tekintetét, mondván nem tudja mi az a szerelem, de vádolja vele valaki hogy szerelemes az illető személybe, akkor magamban elmosolyodtam a súlyos vád hallatán. A lelkem mélyén tudtam, hogy milyen komoly kihívás és megterhelés, egy olyan kórképpel élőnek mint ő, értelmezni bizonyos érzelmeket vagy emberi kapcsolatok érzelmi színezetével járó különböző minőségeket, hisz sajnos a betegségből kifolyólag minden emberi kapcsolatát a félelem szövi át. Ezért mi sem volt helyén valóbb, mint hogy visszafordítsam a kérdést, és megkérdezzem tőle: számára mit is jelent a szerelem. Ahogy elmerültünk a közös gondolkodásban a részint még gyermekkorban rekedt kissé tanácstalan pácienssel, sikerült megtalálni számára az egyik legmegragadhatóbb jellemzőt a szerelem kérdésében. Milyen is az amikor mindent tudni szeretnél a másikról jobban érdekel mi történik vele mint az hogy mi van veled? Leírhatatlan, kibeszélhetetlen, elmondhatatlan, hogy milyen is az amikor több száz nő felállva énekel megváltójának, ahogy a király leányai ott állnak és együttes szívvel dicsérik Istenüket, Jézust, a Mennyei vőlegényüket. Ahogy halványan végig szántják a délelőtti napsütés beszűrődő sugarai a felemelt kezeket, ahogy végig simítják a kibontott hajakat, és örvendezik a Nagy Király a menyasszonyainak. Ez egy megállított pillanatkép egy, tabló ami egy olyan különleges kapcsolatról, szerelemről szól, ami földi szavakkal nagyon nehezen körvonalazható. Úgy fogalmaznám meg, hogy valóban van egy személy aki mindig többet szeretett volna tudni rólam mint magáról, hisz nem törődött azzal hogy elhordozza a számára legfájdalmasabbat: a kereszthalált, amelynek pillanatában ő elhordozta azt, hogy Isten elfordult tőle nem akart mindent tudni róla, amikor ráterhelte a világ és minden ember összes bűnét. A pillanatkép amiről írok egy keresztény női konferencia pillanatképe, ahova a legkülönbözőbb élethelyzetekből, nehézségekből, megpróbáltatásokból, örömökből és kétségekből érkeztek hölgyek akik leborultak Jézus lábánál, és tőle várták a bölcsességet. Szeretetteljes kérdés az, hogy ez a féltő, óvó szerelmes nem azt tartja-e elsődlegesen a szeme előtt hogy menyasszonyai miként láthatják szerelmét egyre tisztábban. Ismertem egy hölgyet akinek az élete nagyon nehéz szakaszában minden egyes napja úgy kezdődött és úgy zárult, hogy otthonában és a munkahelyén is térden állva imádkozott és zokogott heteken, jól lehet hónapokon át, kérte Jézust hogy segítsen rajta, hogy elhordozhassa az elhordozhatatlant. Sokan imádkoztak érte, vele voltak, harcoltak érte a nem látható Mennyei síkon. Egy nagyon kedves barátnője, aki messze élt tőle, éppúgy támogatta az imájában, bár semmit nem tudott nehézségeiről. Fél éven át tervezték, hogy találkoznak személyesen is, de az élet apró-cseprő ügyei miatt erre végül nem kerülhetett sor. Egy több mint véletlen kapcsán váratlan meglepetésben volt részük, az ország egy olyan pontján botlottak egymásba amit maguk sem sejthettek, hogy épp ott, és épp akkor fognak találkozni. Még mielőtt bármit tudhatott volna az imatámogató jó barát, mindabból a nehézségből ami éppen abban a félévben zajlott jó barátja életében, egy látomást látott barátnőjéről egy alkalommal amikor énekkel dicsérte Istent. Az imatámogató látomásában megjelent barátnője akiért imádkozott, térden állva zokogott éppúgy ahogy a valóságban. Ekkor meglátta amint Jézus megjelenik, igazi férfias vőlegény mivoltában, lehajol a zokogó barátjához, elsöpri annak haját arcából, megsimogatja és felemeli a fejét, hogy ránézzen, az ő arcát keresse. Látta ahogy talpra állítja és egy rózsát nyújt át neki, ami sárga vörös szélekkel, magához öleli és elmondja neki: „Szeretlek, minden rendben lesz”. Néha a megváltó, megfeszített Jézus bizony így jelenik meg szerelmes vőlegény mivoltában, mert valóban az. Bármily szokatlannak hathat, az ige szerint mindazok akik hisznek benne, ők alkotják az egyházat ők a menyasszony és Jézus a vőlegény, ő egy igazi gavallér aki nem erőszakkel nem is erővel hanem az Ő Lelke által hívja, „csábítja” magához mindazokat akik szomjazzák a jelenlétét. Kedves Olvasók! Bizony beismerem, hogy egyre szerelmesebbnek látom Jézust évről évre, úgy vélem ez addig folytatódik amíg végül haza nem térek majd egy nap a Mennyországba. Kívánom mindenkinek, hogy ez legyen olyan valóság az életében ami természetfeletti békével és Istentől való bölcsességgel ajándékozza meg minden egyes napján.

Terhes Nóra