Egyház

Bíró László: nem a házasság intézménye, hanem az ember van válságban + FOTÓK

Bíró László: nem a házasság intézménye, hanem az ember van válságban + FOTÓK

2015. február 8., vasárnap
Bíró László: nem a házasság intézménye, hanem az ember van válságban + FOTÓK
hazassag_hete_szeged55_gs

Nem szabad engedni, hogy leértékelődjön a házasság szentsége, hiszen az többet jelent pusztán egy papírnál, amely két embert jogilag összeköt - hangsúlyozta a dómban Bíró László családreferens püspök. A szombat délelőtti szentmisével hivatalosan is kezdetét vette a Házasság Hete Szegeden, az istentiszteletet követően pedig a rendezvénysorozatot felvezető Szerelempróba nyerteseit is kisorsolták.

Szombat délelőtt a fogadalmi templomban meghirdetett szentmisével nyitotta meg kapuit a Házasság Hete Szegeden, melyet

Bíró László

családreferens püspök celebrált a hallgatóságnak. Idén a "Megtartó hűség" mottóját választotta az egyhetes rendezvénysorozat, melynek fontosságára a dómban is felhívta a figyelmet a püspök.

Benedek

pápa

szavait idézte a hallgatóságnak, aki szerint az idő múlásával a szeretet hűséggé változik. "A hűség egy döntés - őt választottam, szeretném megismerni, ezért elkezdem szeretni, és miután elkezdtem szeretni, eggyé válok vele. Ezt ünnepeljük a héten" - hangsúlyozta a püspök. Hozzátette továbbá: nem szabad hagyni, hogy leértékelődjön a házasság szentsége, hiszen az többet jelent pusztán egy papírnál, amely két embert jogilag összeköt. A házasok örömöt hoznak egymás életébe, így sosem szabad egy percet sem sajnálni, melyet szeretteinkkel, családunk társaságában tölthetünk el - tette hozzá.

A hűség nem a beszűkülés, hanem a kitárulkozás útja

Bíró László szerint a házasság értékei ugyanazt jelentik a mai, modern ember számára is, mint generációkkal ezelőtt. "A házasodási kedv csökkenése és a meglévők felbontásának növekvő mértéke valóban megfigyelhető. Közhellyé vált, hogy krízisben van a házasság, én azonban ezzel nem érek egyet. Nem a házasság intézménye, hanem maga az ember van krízisben, ez okozza a párkapcsolati gondokat is" - nyilatkozta portálunknak a szentmisét követően a családreferens püspök. Mint mondta, a házasság a keresztényeknek evangélium, örömhír, melynek egyik legnagyobb hirdetője még

II. János Pál pápa

volt. "Egy szerencsétlen írásban korábban azt olvastam: a hűség a legbiztosabb út a beszűküléshez. Hála istennek én számtalan példát láttam olyan idős házasságokra, ahol az öregek nem beszűkültek, de kinyíltak egymás és a világ felé. Arra szeretnénk felívni a figyelmet, hogy igenis vannak egészséges, boldog és élethosszig tartó házasságok, és házasságban élni jó" - emelte ki.

hazassag_hete_szeged65_gs

A szentmisét követően a Belvárosi Plébánián sorsolták ki a Házasság Hete két felvezető játékának, a Szerelempróba, valamint a Geoláda Extra nyerteseit. Előbbi során több lépcsőben kellett feladatokat megoldani, utóbbi pedig GPS-s koordináták alapján felkutatható ládákat jelentettek, melyekben feladatot helyeztek el a pároknak. Több mint hatvan pár vett részt ezeken a játékokon, akik közül tízen gyertyafényes, romantikus vacsorát nyertek, illetve mozijegyet, bort, és belépőket is kisorsoltak a Napfényfürdő Aquapolisba és a ParaParkba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.