Legyen meg a Te akaratod

„Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint Te …Atyám ha nem múl hat el tőlem ez a pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a Te akaratod.” (Máté evangéliuma 26: 39;42)

Köddel ölelte körül aznap is a várost legfagyosabb hónapunk, olyan sűrű fehér falat vonva a szemlélődő tekintete elé, ami vetítővászonként teret engedhetett a képzelet legmerészebb játékának. Akkor vettem csak észre, hogy már hosszú másodpercekre visszafojtom a lélegzetem, amikor nyirkos tenyeremet éreztem a kormányon, a ködtakaró magányában már óráknak tetsző perecek óta magányosan haladtam, sehol a közelben másik autó és utasa. Az én képzeletem nem festette meg a tejszerű homály leplére a legvadabb rémálmok egyikét, ehelyett imádkoztam mert tudtam afelé a város felé tartok, ami számomra nem csak a tél jóformán minden egyes napján él a köd homályában, de lelkem egy pontján is homályba vész. Tudtam, hogy ismét cellák közt végzem majd a munkámat, olyan gyakorta sötét zugokban, ahova a napfény erőlködve igyekszik behatolni, és előfordul, hogy alulmarad. Imáimban csak azt kérhettem Istentől, hogy ismét olyan rászoruló lelkekkel találkozhassak, akik számára valóságos vigaszként jelenhet majd meg akit képviselhetek, és azért amit már a hosszú évek kereszténysége alatt láthattam, akár én magam tanulhatok majd valamit azoktól akik látszólag sokkal rászorultabb helyzetben vannak mint bárki akit valaha ismertem volna. A ködfüggöny felemelkedett és először egy fasort leplezett le, majd lassan már egy előváros körvonalai bontakoztak ki, mígnem a tejszerű fátyol párává szelídült, ahogy végcélom felé közeledtem. Az illegális bevándorlás nem bűntény, szabálysértés, úgy megannyi esetben úgy fogalmaznám meg, elkerülhetetlen túlélésre törekvés, akkor amikor az életben maradás a cél. A közép-kelet európai térség szociális biztonságot jelentő hálójából talán nehéz elképzelni, hogy mit jelent az ha valaki egy állandó polgárháborús övezetből érkezik, mit jelent az, hogy már gyermekkorától kezdve nem ismerte meg a közbiztonság fogalmát, vagy mit jelent együtt élni a kegyetlen mészárlások emlékével, a közvetlen családtagok tragikus halálnak képével tűzdelt, rémálmoktól gyötört éjszakáival. Így találkoztam két fiatalemberrel, akik az afrikai kontinens közepéről érkeztek, és nem azért hagyták el a hazájukat mert önkényesen egy szebb jövőt kerestek volna egy olyan országban ahol azt vélelmezték: zöldebb a fű, kékebb az ég, szikrázóbb a napsütés. Ők éppúgy csak egyszerű keresztény emberek voltak mint én, vagy mint sokan mások, akik Isten akaratát követik, újra és újra arra kérik őt, hogy legyen meg az Ő akarata az életükben, bármi is legyen az. Ha csak egy pillanatra arra gondolok, hogy mi történne akkor ha nekem kellene hitem miatt elhagynom a mai napon hazámat, nincstelenül, a semmibe tartva egy személyben bízva csupán, az egy igaz megtartóban, Istenben, akkor úgy hiszem azon a ponton őszintén lehull minden képmutató lepel ami valaha elpalástolta a valós hit egyetlen zálogát: hinni vagy nem hinni Jézus Krisztus megváltását és az Ő egyedüli megtartó erejében. Ezek az emberek már túl voltak ezen a tragikus és ugyanakkor egyben felemelő hitpróbán, de még mielőtt kritika érhetne amiatt, hogy felemelőnek tekintem emberi számítás alapján jóformán kilátástalannak tűnő helyzetüket, had írjam le kiket láttam magam előtt a lélek adta szemekkel. Két csillogó szemű hívőt, akik örömteli szívvel vallottak bezártságukban megtapasztalt elhívásukról, miként látják fogságukat Isten akaratának, miképp tapasztalhatták meg Isten kegyelmét, és miként részesedhettek elhívásában olyan gazdagon ezen a száműzött helyen is. Hiszen nem látták ők másként jelenüket, mint missziós elhívásukat, a fogvatartott hirdeti az evangéliumot a fogságban lévőknek, az egy igaz szabadulásra. Csodálatos ajándék ez, ami Isten nagyságát hirdeti, ezért mi sem volt annál természetesebb, mint hogy nevetve búcsúztunk, Pálról és Szilászról megemlékezve: csak óvatosan kezdjenek majd bele abba a zsoltár énekbe éjnek évadján, számolva az elkerülhetetlen következményekkel, a földrengéssel, megnyílt bilincsekkel, a zavarba esett, elképedt őrökkel. (Apostolok cselekedet 16: 25-34). Kedves Olvasók! Nincs mit kertelni azon, hogy keresztényként, ha arra kérjük Istent, hogy legyen meg az Ő akarata, akkor Isten mindent meg fog tenni azért, hogy az Ő neve dicsőülhessen meg bármely körülményünkben. Innentől kezdve pedig semmi sem lehetetlen és semmi sem elképzelhetetlen az Istent szeretők számára.