Híres házaspárok - a méltó társ

A Család Évéhez kapcsolódóan híres házaspárokat mutatunk be a történelemből Nyári Imre történész összeállításában. Árpád-házi Szent Erzsébet II. András lánya volt. Az akkori szokások szerint már korán, négyévesen eljegyezték Hermann türingiai őrgróffal, és Türingiába küldték, hogy leendő férje mellett nevelkedjen.

Hermann

azonban meghalt, így az a döntés született, hogy a tartománygróf kisebbik fiával házasítják össze Erzsébetet. Erzsébetnek nem volt ismeretlen a fiú, hisz nagyjából egykorúak lévén sokat játszottak együtt. Ennek a tervnek azonban nem mindenki örült a türingiai udvarban. Az eseményekről mindennél jobban mesélnek a korabeli feljegyzések:

„…Kívülröl ugyanígy erősödött a világ gonoszsága révén a szorongatás. Mikor ugyanis eladósorba került (

Erzsébet

), vőlegényének hozzátartozói, rokonai, hűbéresei és tanácsadói részéről, akiknek szeretniök kellett volna őt s még inkább a kedvében járniok, nyilvánvaló üldöztetést szenvedett, mint a Megváltó, akinek a gonoszok a jót rosszal viszonozták, a szeretetet gyűlölettel (Zsolt 108,5). Hiába mesterkedtek azonban, hogy eltaszítottként visszaküldjék őt király atyjához.... Maga Zsófia úrnő (

az ifjú herceg anyja

) is nagy fáradsággal azon munkálkodott, hogy Erzsébet valamelyik kolostor apácaközösségéhez csatlakozzék.” „A különféle rosszindulatú elképzelések és tervek miatt néhányan már kételkedni kezdtek Erzsébet esküvőjében. Akadt azonban nem egy igaz nemes férfiú Türingiában, aki józanul szembeszegült az említett mesterkedésekkel. Ilyen volt Walter von Varila lovag, derék férfiú, aki a fejedelem apjának magyarországi küldötteként Boldog Erzsébetet Türingiába hozta. Egyszer útközben egy mezőn odament a vőlegényhez, s titokban így szólt hozzá: "Engedd meg, uram, hogy szóljak veled, s válaszolj a kérdéseimre (Ter. 43,7)." A fejedelem jóságosan ezt mondta: "Beszélj bátran, mindenre megfelelő választ adok." "Mondd meg hát, kérlek - szólt a lovag -, mi a szándékod a királyleánnyal? Feleségül veszed vagy visszaküldöd atyjához?" A fejedelem az előttük magasodó hegyre mutatott s így válaszolt: "Bizony, ha ez a hegy, amit látsz, a lábától a csúcsáig aranyból lenne, akkor is inkább erről mondanék le, mint hogy elutasítsam az Erzsébettel való házasságot. Gondolkodjanak és fecsegjenek csak mások úgy, ahogy kedvük tartja; én szeretem Erzsébetet, és semmit sem szeretnék jobban, mint véle házasságra lépni." A lovag pedig ezt mondta: "Kérlek, uram, hadd tudassam ezt vele." A fejedelem kedvesen így szólt: "Mondd hát meg, s zálog gyanánt add át neki, amit küldök." Ekkor elővett erszényéből és átadott a nemesnek egy fémkeretes tükröt, amelynek egyik oldala egyszerű üveg volt, a másikon a Megfeszített képét lehetett látni. Midőn a nemes férfi ezt átadta, a szent szűz óvatosan rápillantott, és örömét vidám nevetéssel nyilvánította ki.”

Jellem az erkölcstelenek közt

A türingiai udvar nem volt az erkölcs mintaképe. Erzsébet ifjú vőlegénye azonban elutasította környezete erkölcstelen szokásait, morálját. Határozott keménységgel állt ellen, ha erkölcstelenségek akarták csábítani, ami nem is egyszer előfordult. Íme egy példa a krónikás tollából:

„(Erzsébet vőlegénye) ifjúkorában annyira tiszta és szemérmes volt, hogy többen alkalmatlannak tartották a házasságra, attól félve, hogy halála esetén örökös nélkül maradna Türingia tartományi grófsága, nem értették, miért idegenkedik jámborul és igényesen a pajzánkodástól. A szűzi tisztaság ős ellensége, az ördög, egy nemesember szívében ültette el a szándékot, hogy imigyen csiklandozza a tiszta ifjú szemérmességét. A fiatal fejedelem anyjával, Zsófia úrnővel épp Ebersbergben volt, amikor ez a nemes az említett várhoz közeli Urbeke nevű faluban talált egy szép szüzet, akiről úgy gondolta, bája vágyat tud gerjeszteni, és miután sok pénzt ígért a szülőknek, jóváhagyásukkal elvitte a leányt, hogy hurkot vessen az ifjúnak és behálózza a lelkét (Péld 7,21-23). Amikor a várba vezették, a kisleány Boldog Erzsébet épp az udvaron játszadozott pajtásaival. Megtudván, hogy jegyeséhez egy másik leányt visznek, keserves sírásra fakadt (Mt 26,75). A kérdésre, hogy miért sír, a szent szűz így válaszolt: "Mert fivérem drága életét akarják foglyul ejteni (Péld 6,26) és feláldozni." A gyalázatos kerítő pimaszul bekopogott a hálószobába, ahol a kegyes fejedelem délután lefeküdt (Én 1,6) és már majdnem elaludt. Ám felriadt, és ágyából kiugorva mezítláb az ajtóhoz ment, kinyitotta, és a Sátán szolgája (2Kor 11,15) nyomban belépett, az ifjú elfogására készen tartva a hurkot; amikor leültek, a tartományi gróf így szólt a leányhoz: Kisasszony, miért jöttél? (Mt 26,50), ő pedig: "Nem tudom, uram." Erre így szólt a dicstelen lovag: "Azért hoztamide, hogy véled háljon, és kedved teljék benne." A kegyes és bölcs fejedelem akkor odahívott egy kamarást s ezt mondta: "Hozz gyorsan három színtiszta ezüstmárkát." Amikor meghozta, a fejedelem odaadta a leánynak: "Tartsd ide, szép leány, a fejkendődet (Rut 3,15) és fogadd el az üdvözlő ajándékot kezemből (Ter 33,10), hogy örömmel térj haza (Tób 5,27)". A férfit pedig, aki a leányt odahozta, halálosan megfenyegette s ráparancsolt: "Vezesd vissza érintetlen épségben a leányt szüleihez; ha valami bántódás érné őt, minden teketória nélkül felköttetlek." A nyomorult lovag nevét a botrány miatt nem említjük. Zavarában el is tűnt a szerencsétlen a fejedelem színe elől a leánnyal együtt, akit odahozott, s a parancs szerint övéihez vissza kellett vinnie. Szent Erzsébet pedig amikor látta, hogy rövid ottlét után elviszik a leányt, könnyeit letörölvén örömében édesen nevetett. Előbb még szomorkodott a bosszantó szemérmetlenség miatt, most pedig örült az erkölcsi tisztaságnak.”

Édes szövetség

Végül a fiatal pár 1221-ben összeházasodott. Egymás iránti szeretetük ekkor sem csökkent:

„Szemérmesen szerették egymást s édes szövetségük nem engedte, hogy egyikük vagy másikuk hosszabb ideig távol legyen. Az úrnő gyakorta elkísérte férjét rögös útjain (Bár 4,26), nagy távolságokra és rossz időben is…”

– jegyzi fel a krónikás. Rövidesen megszülettek gyermekeik is,

Hermann, Zsófia

és

Gertrúd

, akikhez mindketten nagy szeretettel ragaszkodtak. Erzsébetnek később, már férje halála után, német rokonságától rengeteg zaklatásban volt része, mert jótékony volt a szegényekkel, a betegekkel és elesettekkel. Férje életében támogatta ebben, de özvegysége alatt a magyar királylány sorsa, rokonai miatt rosszra fordult. Lehetősége lett volna visszatérnie Magyarországra, mégsem tette, mert mindenképpen gyermekeivel akart maradni. Szent Erzsébet férjét így jellemzi a krónikás: „Türingia dicsőséges tartományuráról, mert ahogyan méltó volt arra, hogy Boldog Erzsébettel együtt éljen, ugyanúgy legyen része most abban, hogy az ő dicsőségét magasztaljuk. Hiszen minden jótéteményében kedvesen támogatta, hűségesen buzdította és eredményesen segítette őt. Ki volna képes erényeit sorolni (Sir 18,2)? Ki tudná elmondani, milyen erős volt a lelke és mily szép a teste? Kitüntette őt szép karcsú termete és kedves, derűs arca, szebb mint bárki az emberek fiai közül (Zsolt 44,3); mindenki örült, aki kedves lényére nézett. Érzéseiben szemérmes, tiszta küllemű férfi volt.”