Európában fogynak és csatároznak a keresztények

A jelenleg zajló észak-afrikai, külpolitikai események, tekintve, hogy még nem zárultak le, több kérdést nyitva hagynak. Ugyanakkor az már most látszik, hogy erős vallási színezetüknek köszönhetően mintha egy reflektorral világítanának át a szomszédos kontinensre: Európára, ahol egyes kutatások úgy találták, hogy az emberek kevesebb mint 2%-a állítja magáról, hogy élő hitű keresztény.

Útjára indultak az online találgatások a vallási, iszlám alapon történő, arab világ egységesülési szándékaira. Messzemenő kijelentéseket nem tennék, de bármilyen nemű polarizációról is legyen szó, minden esetben elősegítheti egy megfelelő értelmezésben az adott pólus integrációs törekvése a tisztán látást. Legyen ez a pólus most Észak-Afrika, és engedjük, hogy vallási értelmezésben rávilágítson Európára. Jelenleg ötven millió muzulmán él Európában, akiknek száma folyamatosan növekszik, és a több mint nyolcszáz milliós lélekszámú kontinensünkön, az embereknek mindössze kevesebb, mint két százaléka vallja, hogy valóban megtért keresztény hívő.

Csatározás…

A kereszténységen belül is megfigyelhető a megosztottság a történelmi és kisegyházak között, ahol kölcsönös vádak sorozata észlelhető. A kisegyházak a történelmi egyházakat gyakorta kiüresedettnek és az élő hitet mellőzőnek ítélik, ahol maguk a vezetők sem fogadták el

Jézus Krisztus

megváltását, nem prédikálják az evangéliumot, nem állnak rá az igére, nincs Szent Lélektől való kenete sem a gyülekezeteknek, sem a vezetőknek. Ezzel szemben a nagyegyházak a kisebb keresztény gyülekezeteket olyan szektaként láttatják, amelyek a társadalom egészére nézve veszélyesek, ellenőrizhetetlenek, amelyek fő jellegét a „kontra-jelleg” adja, amiben a nagy egyházak hátbatámadása jelenik meg az olvasatukban. Természetesen mindkét táborban ennek ellenére megtalálhatók az élő hitű keresztények, ők maguk alkotják kontinensünkön az említett európai lakosság kevesebb, mint két százalékát.

Akik kitartanak…

Őszinte kérdésként merülhet fel, hogy hány ember képes megfogalmazni Európában, hogy mi a kereszténység lényege. Respektált a fals törekvés arra nézve, hogy pusztán erkölcsi tanítások tanaira degradálja a társadalom a kiüresedettnek vélt kereszténységet. Mellőzve mindezzel a megváltás üzenetét. Ma már jóformán mindenki fanatikusnak és fundamentalistának tekinti azokat a hívőket, akik állítják, hogy személyes kapcsolatuk van Krisztussal. Szélsőségesnek bélyegzettek, mert ezzel egy időben az intolerancia vádjával illetik őket, az egyéb vallási mozgalmak irányába, hisz állítják, hogy egyedül Jézus Krisztus kereszthalálán át vezet az út a megigazulásra, teszik mindezt igei alapon, és ezért fundamentalisták. Ha nincs Krisztus megváltó halála és feltámadása révén szabadulás a bűnök rabságából, akkor soha ember még ezen a világon nem mondhatta volna magát szabadnak. Ez egyszerre radikális, és fundamentalista kijelentés, de ez a kereszténység magva. Az a bizonyos Afrikából átjutó reflektorfény rávilágít a keresztények körében megmutatkozó csatározásra és fogyatkozásra, épp arra az igeszakaszra, ami Krisztus korából a jövőre, a mi jelenünkre nézve elmondja:

„Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.”

(Máté evangéliuma 24:12) Ugyanakkor hadd ne fejezzük itt be ezt a gondolatot, mert Jézus sem fejezte be:

„De aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

(Máté evangéliuma 24:13). Miben való kitartásra buzdított?:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egy szülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

(János evangéliuma 3:16)