Papi hivatás: a jezsuita küldetése

– A szerzetesekről tévesen egy befelé forduló testvér képe él általában az emberek fejében. Mit üzen a jezsuiták magyar rendtartományának most ünneplendő száz éve?

– A provinciánk századik évfordulójával kapcsolatban a kulcsszó a keresés: miként tudunk nem csak hegyen épült város lenni, vagy kitűzött zászló, amely azt lobogtatja, hogy valahol van egy egyház mindenki számára, hanem hogyan lehet részévé válni annak a valóságnak, amelyben az emberek élnek.

– Hogyan valósulhat meg ez konkrétan?

– A küldetés a jezsuita papot arra hívja, hogy minél közelebb kerüljön azokhoz, akik kiszolgáltatottak, a társadalom peremén élnek. Miskolci közösségünk például egy olyan városnegyedben szolgál, amely több évtizedig lelkileg és kulturálisan teljesen elhanyagolt környezet volt. Most ott egy gimnáziumot és egy lelkiségi centrumot vezetnek. Keresnünk kell, hol találjuk meg azokat a rétegeket, azokat az embereket, akiknek szükségük van ránk, például úgy, hogy végigjárjuk a lakásokat, és próbálunk ismerkedni. Szegeden az itteni egyházi berendezkedésben a plébániák mellett olyan lelkiszolgálatot, lelki vezetést, lelkigyakorlatot látunk el, amelyre a plébánosoknak a szolgálati munkájukból következően kevesebb lehetőségük marad – mi ebben próbálunk segíteni. Az emberek elhozzák a lelki gondjaikat, érzelmi nehézségeiket vagy éppen örömeiket, és együtt keressük az előrelépés útját – ennek egyik eszköze például

Szent Ignác

lelkigyakorlatai.

– Igen széles a tevékenységeik spektruma.

– Így van, a szociális munkáktól egészen a tudományokig: azt is keressük, más emberek, közösségek vagy akár más egyházak miként kapcsolódhatnának be feladatainkba.

– A fiatalokkal is foglalkoznak, egyetemi csoportjuknak nemrég kollégiumot nyitottak a Jósika utcában; milyen tapasztalataik vannak?

– Egy éve nyitottunk meg az egyetemi kollégiumot, tíz fiú és tíz lány lakik a Jósika utcabeli házunkban. Ebben a környezetben olyan értékeket látok megjelenni, amelyekre mindenki vágyik: egy szerető közösségbeli élet, ahol odafigyelnek egymásra a fiatalok, ahol a tanulmányaikban segítik egymást. Számomra az a csoda ebben, hogy nem mi vagyunk a tevőlegesek benne. Ezekben a fiatalokban csodálatos módon van jelen a tisztaság: értéket akarnak teremteni maguk és barátaik számára. Az emberek sokszor maguk tudják a jó irányt és képesek a maguk javára továbbvinni az életüket, amiben mi mint lelki kísérők, támogatók vagyunk jelen.

– Nem erőltetik tehát az iránymutatásaikat rá az emberekre?

– A pap nem az, aki megmondja, hogy így vagy úgy kell tenni a dolgokat, hanem a fiatalok ők maguk jönnek kéréseikkel. Egyik este például imaórát tartottunk a házasság előtti tisztaságért. Ők maguk kérnek bizonyos témákat, amiért imádkozni akarnak. A papság nem azt jelenti, hogy minden szempontból tudom, hogy a másik ember életének hogyan kellene mennie – ezt a szerepet nem is szabad átvenni.

– Hogyan ragadná meg a papság fogalmát?

– A papságban nemcsak azok részesednek, akiket pappá szentelnek: a küldetés határozza meg, kik a papok, ki az, aki papként él. Akár családapaként, egyedülállóként, keresztényként vagy más vallásúként, sőt, még nem keresztényként is – mindazok, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy Isten akarata megvalósuljon, a papság kegyelmében részesülnek. Ez az összetett szolgálat nem valósulhatna meg a látszólag olyan legkisebb munkák nélkül, minthogy valaki gondozza a virágokat, vagy takarítja a templomot. Alapvetően elkülöníthetjük az Isten dicsőítésére tett liturgikus cselekményeket, amelyekkel kifejezzük azt, hogy Istenhez tartozunk. A másik színtér pedig, ahol a szeretet szolgálatait tesszük, mint például a karitász csoportban. A papi hivatásban benne foglaltatik a Küldő személye is: ez szoros összekapcsolódást jelent Jézus Krisztussal az életünkben, hiszen az Ő papságában részesülünk.