Sok hivatásról él téves elképzelés a köztudatban. A nemrég meghirdetett Papság Éve az egyházban szolgálókra irányítja a figyelmet, és talán, ha közelebbről szemléljük a papi hivatást, sokkal kézzelfoghatóbb, és kevésbé hamis-misztikus kép rajzolódik ki: az ember, aki másokért él. Sorozatunkban papokat, lelkipásztorokat szeretnénk megszólaltatni hétről hétre, rávilágítva, hogyan élik meg papi hivatásukat.
2009. június 19-én, Jézus Szent Szíve ünnepén kezdődött egy vesperás keretében a Papság Éve, amely 2010-ben ugyanezen a napon zárul majd, amikor egy papi világtalálkozót szerveznek a Vatikánba, a Szent Péter térre: mintegy negyvenezer papot várnak. Több mint négyszázezer egyházmegyés pap szolgál szerte a világon - tudtuk meg
Kiss Imre
főiskolai docenstől, aki a papok lelkigondozásával is foglalkozik.
A papság olyan hivatás, amely teljes elköteleződést és odaadást kíván-visszavonhatatlanul. Nem pusztán egy foglalkozás, vagy szakma -az ember az egész életét odaszánja másokért. A papi hivatás méltóságát és szépségét sok minden megtépázta, sok támadás érte a művészet és a média világából is. „Bár biztosan voltak és vannak bűnök, visszaélések, problémák, de ezek aránytalanul felnagyítva kerülnek a nyilvánosság elé, és úgy épülnek be a köztudatba, mintha a pap valamiféle deviáns ember lenne - ezt a kérdést is szeretné a Szentatya helyretenni a Papság Évével, visszaadni a hivatás becsületét, hiszen szép és érdemes szolgálat. A négyszázezer pap nagy többsége ugyanis komoly elszántsággal, becsülettel él másokért" - összegez az atya.
A PapságÉvéhez kapcsolódóan négy kiskönyvet ad ki az egyház. Az első tematikája a papi lét, a második a papi szolgálat, a maradék kettő pedig a kihívásokról és a távlatokról szól. Jelenleg az elsőkötetnél tart a kiadás, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben gyökerezik a papi lét. „Azt szoktuk mondani, hogy egy pap van: Jézus Krisztus. A pap közvetítő Isten és ember között, és Jézus az, aki ezt a közvetítő szolgálatot ellátja" - mondja az atya. A könyv egyik alapgondolata az volt, hogy segítse a korszerű, a II. vatikáni zsinat utáni egyházkép közvetítését, mely szerint az egyház nemcsak hierarchikus, hanem testvéri közösség, és Isten népe. A pap ebben a népben, ebben a közösségben értelmezhető, a többiekkel való testvéri kapcsolatban - a közvélekedéssel ellentétben tehát szó sincs magányos farkasokról. A pap ugyan vezető, pásztor, de nem egyedül dolgozik, hanem szoros együttműködésben a többiekkel. A pap másokért él, és segít meghívni másokat is arra, hogy ugyanezt a közösséget építsék, másokért élő emberek legyenek - fogalmaz Kiss Imre.
A pap: aki az Istenről, vagy a természetfölöttiről tesz tanúbizonyságot. Jézus művét folytatja: béketeremtő, ahogyan Jézus is a békesség evangéliumát hozta el. A pap a dialógus embere is: vertikálisan az Istennel való, horizontálisan pedig a felekezetek, vallások közötti, illetve a különböző világnézetű emberekkel való párbeszédet munkálja. Ugyanakkor a nevelés feladata is rá hárul, szolgál az emberek között, az óvodásoktól kezdve az egyetemistákon át a családokig. Az emberekkel valófoglalkozás lelki törődést jelent, a pap az embereket közösségbe gyűjti és összetartja - magyarázza Kiss Imre atya. A társadalom szempontjából is itt válik érthetővé, hogy mi szükség van egy papra: nemcsak az a lényeg, hogy misét mond, hittanórát tart és esket, hanem lélekformáló és közösségformáló szerepe van - teszi hozzá. „A papnak, mint az egyháznak is, társadalmi küldetése is van, abból kifolyólag, hogy azt valljuk, hogy az evangéliumban megtaláljuk a választ a társadalmi kérdésekre és problémákra, csak le kell fordítani és alkalmazni például a Hegyi beszédet, vagy a Tízparancsolatot - amelyeket ha sikerülne bevinni a társadalomba, akkor egy igazságosabb, testvériesebb társadalomban élhetnénk" - összegez Kiss Imre.
Folytatjuk...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.