Egyetem

Teltházas nyílt napot tartott a GTK

Teltházas nyílt napot tartott a GTK

Új dékán, töretlen népszerűség

2025. január 28., kedd
Teltházas nyílt napot tartott a GTK

Gyorsan beteltek az előzetes regisztrációhoz kötött helyek a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának nyílt napjára, ami jól mutatja a kar népszerűségét. Az augusztus óta Dr. Nagy Benedek által vezetett intézményben a hosszú ideje sok hallgatót vonzó gazdálkodási és menedzsment és a kereskedelem és marketing szakok mellett egyre hangsúlyosabbak az angol nyelvű képzések és a legújabb piaci trendekhez alkalmazkodó, gyakorlatorientált irányok, mint például a turizmus-vendéglátás alapszak.

Fotó SZTE

 

Tavaly ünnepelte huszonöt éves jubileumát az SZTE Gazdaságtudományi Kar, a közgazdászképzés pedig harmincéves múltra tekint vissza Szegeden. Ez alatt az idő alatt az SZTE a tudományterület országosan ismert és jelentős képzőhelyévé vált. A GTK teltházas nyílt napját 2025. január 27-én rendezték a Kálvária sugárúti épületben. A felsőoktatási felvételi során az intézményi pontok adásának lehetőségével új utak nyíltak meg a potenciális továbbtanulókkal való kommunikációban. Egy évvel ezelőtt indult a középiskolásoknak szóló szakkör, mely nagy érdeklődéssel zajlik azóta is, immár a negyedik félévben. A regionális vonzáskör még mindig döntő szerepet játszik a beiskolázásban. 

Karunk mindig igyekezett figyelni a piac igényeit, és az érzékelt keresletre reagálni. Ennek eredménye az egyik legfrissebb szakunk, a Turizmus-vendéglátás alapszak. Ezen a szakunkon kiemelkedően magas azoknak az oktatóknak az aránya, akik nem az akadémiai szférában mozognak elsősorban, hanem vállalati emberek, és napi munkájukban végzik azt, amit tanítanak. Az ő számukra az újdonságok ismerete nem csak tudományos érdeklődés eredménye, hanem a cégük jövedelmezőségének záloga

– emelt ki néhány innovatív, újszerű aspektust a kar portfóliójából Dr. Nagy Benedek, az SZTE Gazdaságtudományi Kar augusztusban kinevezett dékánja.

Elmondta, az SZTE GTK alapképzései közül a Gazdálkodási és menedzsment és a Kereskedelem és marketing szakok a legnépszerűbbek. Az angol nyelvű képzések nagyon szép ívet futottak be, és immár bejáratott, ismert, vonzó és minőségi képzések. A GTK 2023-ban szerezte meg a kar angol nyelvű Business and Management alapszakjára a nemzetközi akkreditációt az EFMD (European Foundation for Management Development) nevű szervezettől. Ez az akkreditáció Európa legjobbjainak „klubjába” helyezi a programot és áttételesen az egész kart. 

Nemzetközi együttműködéseket, partnerségeket nyithat meg a közeljövőben.

Népszerű rendezvény a karon és szintén a nemzetköziesítést szolgálja az International Week is, amelyet minden év áprilisában rendeznek meg. A kar vezetője szerint a következő években nagy kihívás lesz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy „örök érvényű” általános és gazdasági tudást és ugyanakkor a munkaerőpiac által elvárt specializált készségeket, képességeket, ismereteket is átadják. Keresik a mesterséges intelligencia olyan felhasználásának lehetőségeit is az oktatásban, kutatásban, amely a hallgatók kreativitását nem kiváltja, hanem kiegészíti és erősíti.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.