Elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának „Társadalom” című új kötete, amelynek összeállításában az SZTE TTIK Földrajzi és a Földtudományi Intézet számos munkatársa vett részt. A benne található térképek interaktívan, díjmentesen is elérhetők online.
Az előző, 2018-as ,,Természeti környezet" c. kötethez hasonlóan ezúttal is hazánkra, a Kárpát-medencére és annak szomszédságára vonatkozóan alakították az atlasz tartalmát. A társadalom szerkezeteinek és folyamatainak jelen állapotát és múltbeli gyökereit 13 országra, több mint 39 ezer településre vonatkozóan mutatják be.
A Szegedi Tudományegyetemről a Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék több oktatója, kutatója vett részt a munkában, de a Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék, illetve az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék munkatársai is közreműködtek több térkép, ábra és szöveges magyarázat elkészítésében.
A Nemzeti Atlaszt, mint olyat, földrajzi körökben nevezik személyi igazolványnak.
Az egyetemről néhány fejezet szerkesztői voltak Dr. Bajmócy Péter, Dr. Pál Viktor és Dr. Boros Lajos egyetemi docensek. De szerkesztő volt még Dr. Kovács Zoltán akadémikus, egyetemi tanár is. Az atlasz online, ingyenesen itt érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.