Egyetem

Elutasította a bíróság Török Márk keresetét

Elutasította a bíróság Török Márk keresetét

2017. február 21., kedd
Elutasította a bíróság Török Márk keresetét
torok_mark01_gs

Jogszerűen semmisítette meg Szabó Gábor rektor a HÖK-elnök megválasztását a 2015-ben törvénybe iktatott négyéves felső korlát jegyében a bíróság szerint.

A Fővárosi Törvényszék döntése értelmében a 2015 szeptemberében hatályba lépett négyéves felső korlát a tizenkét éve HÖK-elnök Török Márkra is vonatkozik - írja a

Átlátszó Oktatás

. A felsőoktatási törvény módosítása szerint a hallgatói önkormányzat tisztségviselőjének megbízatási ideje legfeljebb négy év lehet, vagyis legfeljebb négy évig lehet HÖK-ös tisztséget betölteni. Török Márk ezzel szemben már tizenkét éve tölt be vezető pozíciót a szegedi hallgatói önkormányzatban, 2007 óta egy év kihagyással folyamatosan a HÖK elnöke. A korlát értelmében

Szabó Gábor

rektor megsemmisítette a HÖK-elnök megválasztását. Ezt a döntést támadta meg Török, ebben az ügyben született most ítélet. A bíróság szerint a négyéves korlátot Török 2015 szeptemberi megválasztásakor is figyelembe kellett venni, a bíróság tehát elutasította azt az érvelést, hogy visszaható hatályú jogalkotásról lenne szó. Korábban felmerült, hogy a négyéves maximum számítását csak a törvény 2015-ös hatálybalépésétől kezdve kellene számítani, mert ellenkező esetben a hatálybalépés előtti időben HÖK-özéssel töltött idő is beleszámít a négy évbe, ami esetleg visszaható hatályú jogalkotás lehet. Ezt az érvelést korábban már az Emberi Erőforrások Minisztériuma is elutasította egy jogilag nem kötelező állásfoglalásában. A minisztérium szerint nincs szó visszamenőleges jogalkotásról, mert csak egy új feltételt állapítottak meg és aki a törvénymódosítás hatálybalépésekor HÖK-ös tisztségviselő volt, kitölthette mandátumát, a szabályokat csak az új választásokra kell alkalmazni. A bíróság pontos érvelését nem ismerjük egyelőre. A bíróság közleménye szerint: “a tárgybeli elnökválasztáson

már figyelemmel kellett lennie arra, hogy csak olyan elnököt (tisztségviselőt) választhat meg, akivel szemben az új megbízatási feltétel nem jelent kizáró okot. A választásnál ezért téves jogértelmezést fogadott el.” A bíróság szerint ezért “az egyetem rektora jogszerűen határozott a jogszabálysértő aktus megsemmisítése mellett.” A törvény szerint az ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság volt illetékes. A bíróság döntése nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.