Fontos, hogy megfelelően közölje az orvos a gyászhírt - szegedi kutató vizsgálta a halálhír és a traumafeldolgozás kapcsolatát

A halálról és gyászról szakcikkeket és esszéket közlő Kharon Thanatológiai Szemle legfrissebb számában megjelent tanulmányról ismertetést közölt a Nyelv és Tudomány, illetve az index.hu is hivatkozott rá egy összefoglaló írásában. Ennek kapcsán beszélgettünk a halálhír közléséről, kutatásáról a tanulmány szerzőjével, Zelena Andrással.

Mit gondol, mi váltotta ki a szakmabelieken felül a nagyközönség érdeklődését e

cikk

iránt? - tettük fel elsőként a kérdést. „A halál vagy veszteség élményével mindenki találkozik sajnos élete során, legyen szó egy közeli hozzátartozó, barát vagy akár szeretett kisállat elvesztéséről. Sokan nem is gondolnak bele, de a rossz hír közléséhez tartozik pl. a végtagamputáció szükségességének közölése a beteggel, de ugyanilyen egy tinédzser lánynak a fogai vagy haja elvesztésével kapcsolatos közlés is” – nyilatkozta lapunknak adott interjújában

Zelena András

traumakutató, kommunikációs szakember. „Egy korábbi tanulmányomban a legnagyobb fájlmegosztó oldalon megjelenő emlékezővideók gyászföldolgozásban betöltött szerepét elemeztem, de úgy tűnik, a halálhír közlésével kapcsolatos kérdőíves kutatásom eredményei szélesebb kört érintettek meg."

Csak orvos közölheti a halálhírt

„Többféle protokoll van, amely kórházanként változik: szervezeti és működési szabályzat, klinikavezetői, kórházigazgatói körlevél határozhatja meg az adott intézményben elvárt és alkalmazandó szabályokat. A honi törvény szerint csak orvos közölhet halálhírt, s ez rendjén is való így, hiszen e szakemberek ismerik a beteg kórtörténetét, az előzményeket, okokat. Egyes kórházak halálhír közlésére vonatkozó szabályzatában vagy iránymutatásában szövegszerűen is megjelenik, hogy a meghalt szónak kétszer el kell hangoznia a beszélgetés alatt, valamint tiltottak a szépítő, úgynevezett eufemizáló szerkezetek, mint például az elszenderült, eltávozott, elaludt kifejezéseket. A telekommunikációs eszközök fejlődése és elterjedése is más ütemet diktál, már a táviratok helyett az értesítendő személyként föltüntetett hozzátartozóval telefonon közlik a rossz hírt. A közelmúltban médiavisszhangot kapott SMS-ben küldött halálesetről szóló értesítés sem etikus, nem is szabályos, és a rossz, elrettentő példák sorát gyarapítja. Az orvosokkal és komplikált gyásszal küzdő, pszichiátriai osztályon kezelt betegekkel felvett kérdőíves felmérésem bizonyítja, hogy ez szerencsére egyre ritkább” – mondta el a téma kutatója.

Nem mindegy, hogy az orvos hogyan közli a rossz hírt

„Minden esetben fontos, hogy az orvos felmérje, milyen nyelvi bázissal rendelkezik az, akivel a rossz hírt közlik, s a neki megfelelő, befogadható módon kell közölnie az információt, törekedve a tárgyszerűségre, világos megfogalmazásra” – tárgyalja Grice társalgási maximáit is tanulmányában emelve Zelena. „Nem szabad elfelejteni a segítő lehetőségekre való figyelemhívást sem, ilyenek az öntevékeny gyászcsoportok, az egyháziak és alapítványok tanácsadói, továbbá a mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, súlyosabb esetben a pszichiáter szakorvos vagy szakrendelés látogatásának lehetősége. Elmondta: ezen elérhetőségeket gyakran már a kórházak hirdetőtábláira is kifüggesztik.

Úgy gondolja, a betegeknek nem szabad konkrét túlélési, „még ennyi és ennyi hónapja van hátra”határidőt mondani, ugyanis szorongástelin éli meg a beteg ezen időtartam minden egyes napját, s a beteget traumatizálja a jósolt halál napjának közeledte.

Ma már tanítják a közlés módját

„Az orvostanhallgatók számára minden egyetemen létezik orvosi kommunikáció és tanatológiai (halál, haldoklás tudománya – szerk.) képzés, de hálóterv szerint intézményenként változik, hogy mikor lehet ilyen stúdiumokat látogatni. Az orvosegyetemek rájöttek, hogy szükség van az ehhez kapcsolódó tudásra, ugyanis korábban az orvosok idősebb kollégáiktól, csak a gyakorlatban tudták elsajátítani, s az ismeretszerzés, a készségek elsajátítása lassabb és nehézkesebb folyamat volt. A Szegedi Tudományegyetemen a tanatológia kurzuson és más órákon is hangsúlyt helyeznek erre” - ismertette Zelena András a felsőoktatásban zajló felkészítést.

A rosszul közölt gyászhír nehezebbé teszi a feldolgozást

„Korábban írtam szintén a Kharón folyóiratban egy cikket az interneten megtalálható gyászvideókról, illetve arról, hogy ezek hogyan illeszthetőek be a tragédia feldolgozásának folyamatába” - utalt vissza bevezetőben említett kutatására a szakember. Rámutatott: ahogy az egyéni gyász közösségi gyásszá válik egy ilyen mozgóképanyag után, úgy akaszthatja meg a feldolgozás folyamatát egy rosszul közölt halálhír, amely úgynevezett komplikált gyászfeldolgozássá válik.

Az orvosnak is nehéz

„Jellemzően a krónikus belgyógyászati osztályon dolgozó orvosok azok, akik a legtöbb halálhírt közlik. Az ő esetükben a legfontosabb a szupervízió lehetőségére való figyelemfelhívás, ugyanis ők is magukra maradnak azzal a lelki teherrel, hogy hetente akár 10-15 halálhírt is közölniük kell” - mondta Zelena András. „Szegeden a

dr. Barabás Katalin

docens asszony által vezetett Magatartástudományi Intézet az, amelynek munkatársai pszichiáterek, szakpszichológusok, klinikai pszichológusok, mentálhigiénés és szociális munkás szakemberek, akik mind a betegek, mind az egészségügyi szakszemélyzet segítségére lehet. Úgy gondolom, inkább a kisvárosokban probléma e kérdés kezelése” - mutatta be városunk orvosainak helyzetét ebben a kérdésben a tanulmány szerzője.