Hadlaczky Gyula: Nem a tudományos eredményen múlik a támogatás

Augusztus 20-án a Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) kapta Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus, az MTA doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézet tudományos tanácsadója, témacsoport-vezetője. Számos hazai és külföldi siker, elismerés után a neves szakember pénzhiány miatt a visszavonulását fontolgatja. Kezdjük az elejétől.

– Hogyan és mikor kezdett el foglalkozni genetikával?

– 1985-ben kezdődött, amikor is egy olyan programot indítottuk el, amelynek az volt a célja, hogy készítsünk mesterséges kromoszómát – ugyanis annak szerkezete, működése akkor sem volt és még ma sem teljesen ismert –, és titkait megfejthessük. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez teljesen új génbeviteli és génműködtető rendszert is jelenthet. A tényleges munka 1986-ban kezdődött, akkor egy olyan zsákutcába jutottunk, ahol ennek negatív eredményéből született meg a továbblépési lehetőség. Kiderült, hogy tudunk a sejtek hathatós közreműködésével új kromoszómákat előállítani. Ezek annyiban mesterséges kromoszómák, hogy a genetikai tartalmukat mi határozhatjuk meg. A kezdeti sikerek után a munka finanszírozásával elég komoly problémák adódtak – az akkori kutatásfinanszírozás sem volt jobb, mint a mostani –, de szerencsével, illetve személyes kapcsolatok révén sikerült az amerikai tőke érdeklődését fölkelteni. Az alapvető változást az hozta, hogy egy amerikai multi cég főnöke extravaganciából vállalta, hogy finanszíroz bizonyos típusú kutatásokat.

– Azóta is ők a fő „szponzorok”?

– Azóta már kiszálltak, viszont támogatásuk lehetőséget adott arra, hogy eljuttassuk olyan szintre a munkát, hogy fölkeltse néhány ember érdeklődését Kanadában, akik egy céget alapítottak az eredményeinkre, és elkezdődött egy komoly fejlesztési munka.

– Most már a ’90-es évekről beszélünk?

– Igen, a ’90-es évek közepéről, 1995 novemberében alakult meg a kanadai biotechnológiai cég és 2004-re jutott el oda a technológia, hogy egy sokoldalúan felhasználható mesterséges kromoszómarendszer jött létre. Ez azt jelenti: tetszőleges számú génnel feltölthető mesterséges kromoszómát vihetünk be sejtekbe, szövetekbe és ennek különböző alkalmazásai, lehetőségei is megnyíltak ezáltal. Ebben az időszakban a kanadai biotechnológiai vállalat tőzsdén is szereplő cég volt, ettől kezdve a kutatás-fejlesztés irányát a befektetők határozták meg, nyilvánvalóan a rövidebb megtérülés felé irányították a munkát, ami a fehérjetermelés volt.

– Ezt is könnyű szívvel vállalni tudták?

– Ebbe már nem akartunk beszállni, mert ez végül is egy alapkutató intézet, s az volt a meggyőződésünk, hogy a mesterséges kromoszómarendszer elsődleges és legfontosabb felhasználási területe az a génterápia, azaz a betegségek gyógyítása.

– A kutatás eredményeiből világszabadalom is lett.

– Jelenleg 49 élő szabadalmunk van, aminek a Szegedi Biológiai Központ a tulajdonosa. Ekkor történt az, hogy a világ második legnagyobb gyógyszergyártó cége a technológiát a kanadai vállalattól megvásárolta gyógyszeralapanyagok, fehérje termelésére. A kanadai cég a Szegedi Biológiai Központ számára kizárólagos jogot biztosított a mesterséges kromoszómatechnológia génterápiai alkalmazására Magyarországon belül. Ezzel tulajdonképpen a kanadai vállalattal meg is szakadt az addigi 12 éves együttműködés. Próbáltunk pályázati pénzeket szerezni, ami egy idő után sikerült is és 2007-re, 2008-ra befejeződött az első többéves kísérletsorozat, amely során sikerült bebizonyítanunk, hogy a mesterséges kromoszómatechnológiát kombinálva az őssejt-technológiával gyógyítani tudunk. Ezt állatkísérletekkel igazoltuk. Egy gyógyíthatatlan emberi betegség állatmodelljét sikeresen kezeltük olyan terápiás őssejtekkel, amelyben a hibás gén jól működő megfelelője termelte azt a hiányzó fehérjét, amely miatt a betegség kialakult.

– Laikusoknak hogyan magyarázhatnánk el a felfedezés lényegét?

- Számos olyan emberi betegség van, ahol egy vagy több géntermék –, ami legtöbb esetben egy fehérje, egy enzim – hiánya okozza a betegséget. Ahhoz, hogy e hiányzó géntermék pótlását biztosítsuk, sok esetben nem megoldható, hogy tisztított fehérjét adjunk a betegeknek, mint például a vérzékenység vagy a diabétesz esetében, hanem azt kell megoldani, hogy az egész szervezetben mindenhol jelen legyen ez az anyag. Elvégeztünk egy egérmodell-kísérletet, amely sikeresnek bizonyult.

– Ez volt a híres lombikegér, Lucy?

– Nem, ez 2007-2008-ban történt, ez egy másik állat. Lucy volt az első világhírű egér, amely mesterséges kromoszómát hordozott, s ezzel tudtuk bizonyítani, hogy a mesterséges kromoszóma jelenléte nem okoz semmiféle zavart. Ezt még a kanadai kollégákkal együttműködve végeztük el. Ezután belefogtunk egy másik, súlyos immunhiányos betegség modelljének a kezelésébe kombinált mesterséges kromoszóma őssejt-technológiával, illetve daganatos betegségek modellkísérleteibe. A kutatások most zárulnak.

– Az eddigi eredmények miről tanúskodnak?

– Úgy tűnik, lehetségesek ezek a beavatkozások, a rendszer működik, sajnos, ahhoz, hogy ezt teljes bizonyossággal kimondhassuk, és esetleg elkezdhessünk gondolkozni az emberi alkalmazáson, még további munkára lenne szükség, aminek egyelőre nem látjuk az anyagi biztosítékát.

– A rák minden fajtájára vonatkozik ez a gyógyítási lehetőség vagy csak bizonyos esetekre?

– A modellkísérlet során azt szeretnénk bizonyítani, hogy ma is már számos olyan kezelési lehetőség létezik, amit bizonyos daganatoknál használnak. Például monoklonális ellenanyagokat, olyan fehérjéket, amelyek képesek aktiválni vagy inaktiválni bizonyos, úgynevezett káros fehérjéket. Léteznek különböző gyógyszerek, amelyek képesek szelektíven megölni ráksejteket. Kísérleteink során azt szeretnénk bizonyítani, hogy két vagy több ilyen daganatellenes rendszert rá tudunk építeni a mesterséges kromoszómára, és egy eszközzel több irányból támadhatjuk ugyanazt a daganatot. Ez azt jelenti, azok a daganatsejtek, amelyek „megszöknek” az egyik kezelés alól, azt a másik kezelés „elfogja”. Kemoterápia esetében így sokkal kevesebbet kell adni, mert helyileg ott van a mesterséges kromoszóma, ami termeli ezt az adott anyagot, nem az egész szervezetet kell kezelni. Nagyon leegyszerűsítve, erről szól a történet.

– Az országos elismerést is erre a kutatásra kapta?

– Ez valójában egyfajta életmű díj, a kromoszómakutatások terén elért eredmények elismeréseként kaptam. Nagy megtiszteltetés, de egy kis szomorúság is van benne, mert valaminek a lezárását is jelenti. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg nem látjuk a folytatás lehetőségét.

– A további kutatások során mi lenne a következő lépés?

– Az, hogy az állatkísérleteket olyan szintre eljuttatni, hogy ezek már lefordíthatók legyenek az emberi alkalmazásra.

– Ez jelenleg nagyon messzi álomnak tűnik?

– Nem lenne messze, csak minden őssejtes munka nagyon drága. Egyre drágábbak a technológiák, egyre nehezebb tartani a versenyt a külföldi, jól pénzelt csapatokkal. Ilyen szempontból rendkívül előnyös helyzetben vagyunk, mert ezt a technológiát csak mi alkalmazzuk.

– Sehol a világon nem folyik hasonló kutatás?

– Japánban folyik ilyen jellegű munka, de tulajdonképpen a fő irány az őssejtes munkánkban és a génterápiában is még mindig az, hogy vírusvektorok és egyéb mesterséges kromoszómavektorok viselkedését vizsgáljuk. Ha tudnánk folytatni, ott lehetnénk valahol az élvonalban.

– Külföldi támogatók nélkül a pályázati rendszer mennyire vált be, mennyire kiszámítható?

– Jelenleg nincsen olyan pályázat, amire mi pályázhatnánk, az innovációs pályázatok döntő része cégeknek szól. Egy akadémiai intézet, amely költségvetési szerv, nem tud önrészt hozzátenni. A legjobb innovációs pályázatok viszont 25 százalékos önrészt követelnek meg. Miből? Ha nem lennének külföldi és egyéb kutatási pályázataink, akkor a rezsit sem tudnánk kifizetni. Amit a központi támogatásból kapunk, az tulajdonképpen elmegy a munkabérekre és a rezsi egy részére.

– Sohasem fordult meg a fejében, hogy külföldön próbál szerencsét, nyilván sokkal könnyebb dolga lenne?

– Volt alkalmam 3 országban is viszonylag hosszú időt eltölteni: Angliában, Svédországban és az USA-ban. Azt szokták mondani, valaki kalandvágyból marad itthon. Én nem ezért. Nemigen tudtam volna elképzelni magamat máshol. Erős a kötődésem a nyelvhez. Ha viszont az ember kimegy 5-10 évre, akkor már nem szokott visszajönni. Kaliforniában kész volt a dolgozószobám az egyik egyetemen névtáblával, Kanadában úgyszintén. Nem mentem, jobb itthon bizonyos szempontból. Végül is a karrier nem minden.

– Mi az, amit még feltétlenül el szeretne végezni, mielőtt abbahagyja a tudománnyal való foglalkozást?

– Most csak nagyon rövid távra tudok gondolkodni, mert ha valamilyen csoda folytán nem sikerül pénzt szereznünk a jövő évre, akkor végleg abbahagyom. Jelenleg is nyugdíjas vagyok, de akkor de facto vége. Ha tudunk kutatástámogatást szerezni, akkor még szívesen bevállalnék egy 3 éves ciklust, hogy minél közelebb vihessük a klinikumhoz a génterápiás eljárást.

– Mennyi a valószínűsége annak, hogy végleg abbahagyja?

– Jelenleg elég nagy. A munkaszerződésem ez év december 31-ig szól. Meglátjuk, hátha addig történik valami. Az esetleges folytatás reményében az Intézet vezetésének egyetértésével és támogatásával a következő alapkutatási pályázat idejéig megpróbáljuk működőképesen megőrizni csoportunkat.

– Mi lesz a csapattal?

– A kezdőcsapatból sajnos az egyik kollégám meghalt. A legnagyobb probléma az, ha nem sikerül támogatást szereznünk, akkor 6-an fejezik be az idén a munkát, nem tudok intézeti pénzből fizetést biztosítani a számukra. Tulajdonképpen megfeleződik a csapat.

– Az állami kitüntetés sem segít ilyenkor?

– Ezek a kitüntetések nem arra szolgálnak. Ha ezen múlna, valószínűleg semmi probléma nem lenne. Talán jó is, hogy nem ezen múlik. Sajnos, nem is a tudományos értékeken…