Torontóiak Szegeden a JGYPK Nyári Egyetemén + FOTÓK



Számítógépes modellezéssel bioaktív molekulákat tanulmányoznak kanadai és európai hallgatók az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kémiai Informatika Tanszéke kéthetes Nyári Egyetemén.
A Nyári Egyetemet 2007-től minden évben megszervezi az SZTE JGYPK Kémiai Informatika Tanszéke. A diákok eddigi kutatásaiból számos publikáció jelent már meg nemzetközi folyóiratokban. A kanadai diákok azt vizsgálják, hogy az oxidatív stressz milyen károkat okoz a molekulákban. „Azért is örülök igazán ennek a programnak, mert nemzetközi kutatások, például HURO-projektünk keretében is dolgozunk hasonló molekulákkal környezetvédelmi témákban” – nyilatkozta portálunknak
Galambos Gábor
, a JGYPK dékánja. „
Csizmadia G. Imre
professzor évek óta dolgozik a Kémiai Informatikai Tanszék meghívott oktatójaként, nagy segítségére van nem csak a tanszéknek, hanem az egyetemnek is az a kiterjedt nemzetközi kapcsolat, amivel rendelkezik” – mondta el a kar Torontói Egyetemmel való kapcsolatáról a dékán. Hozzátette, reméli, hogy az a tudományos és oktató munka, amely a tanszék részéről megnyilvánul, ebben a Summer Schoolban is működni fog. Az elmúlt hónapok szervezőmunkája révén az egyetem lehetőséget kapott arra, hogy a Semmelweis Egyetemmel és az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel együttműködésben jelentős számú kanadai hallgató számára olyan programokat szervezzen, melyek keretében Magyarországon kreditpontokat tudnak gyűjteni a hallgatók.
Varró András
tudományos és innovációs rektorhelyettes szintén hangsúlyozta a két rangos magyar egyetemmel való partnerséget a Nyári Egyetemen. Az élő és élettelen természettudományok kapcsolatának fontossága magáért beszél, a kémia és biológia határterületét vizsgálják majd a résztvevők, részben kapcsolódva a gyógyszerkutatáshoz, amikben Csizmadia professzor is nemzetközileg elismert szakember – így a rektorhelyettes. Csizmadia professzor bevezetőjében a jövő egyeteméről beszélt. Hangsúlyozta: az egyetemi misszió szimbolikus érméjének nem két, hanem három oldala van: az oktatás és a kutatás mellett – melybe egyre inkább már a graduális képzésben is bevonják a hallgatókat – a globális nézőpont elsajátítása is kulcsfontosságúvá válik. Ezt is szeretnék közvetíteni a Torontói Egyetem hallgatóinak – az intézményt egyébként a világ 200 ezer egyeteme közül a 11-dik legjobbként tartják számon.