Nyelvével él a nyelvész

Kitüntetéses doktori címben részesült november 11-én, a Szegedi Tudományegyetem Napján Schirm Anita nyelvész, a Magyar Nyelvészeti Tanszék tanársegédje. A köztársasági elnök aranygyűrűjével járó elismerést azok a hallgatók kaphatják meg, akik mind középiskolai, mind egyetemi és doktori tanulmányaikat kitűnő eredménnyel végezték.

A nyelvésznek az a feladata, hogy bemutassa, miként működik a nyelv, nem pedig az, hogy előírja, hogy milyen helyzetben hogyan beszéljünk. Az egyes nyelvi változatoknak más és más a stílusértéke, használati köre. Ha kompetens beszélők vagyunk, el tudjuk dönteni, milyen helyzetben melyiket kell használni – vallja

Schirm Anita

mintegy „ars poeticájában”, a céltudatos nyelvész meggyőződésével. Tanárként, vagy bárkinek, aki a közszférában dolgozik fontos, hogy jól tudjon bánni a nyelvvel, sőt, az átlagembernek is, hiszen elengedhetetlen, hogy a kontextusnak megfelelően tudjunk kommunikálni – csak így érhetjük el céljainkat – hangsúlyozza a tanárnő.

Pfuj, nyelvtan

A nyelvtant és a nyelvészetet még a magyar szakra kerülők sem szeretik igazán. Középiskolában a magyarórák nagy részét az irodalom teszi ki, így egyáltalán nem biztos a tanulók nyelvészeti tudása – írja le a tanárnő tapasztalatait. Többnyire a mondat alanyra-állítmányra bontásával szenvednek még a középiskolás órákon is – valljuk be, ez ilyen formában tényleg rendkívül unalmas. „Azt próbálom megmutatni, hogy van értelme, haszna és valós alkalmazási területe a nyelvészetnek” – fogalmaz Schirm Anita. „A hideget melegen ajánljuk.” „Ágy alá gyaláz a láz…” – a szójátékokat, stilisztikai alakzatokat – metafora, metonímia stb. – nem csak a már jól ismert irodalmi példákkal mutatja be a nyelvész, hanem óriásplakátok, dalszövegek, viccek, beszélgetős műsorok, szappanoperák anyagai is előkerülnek az egyetemi kurzusokon, vagyis olyan megnyilatkozások, amikre rácsodálkoznak és amivel nap mint nap találkoznak a hallgatók.

Eszköz a célodhoz

Schirm Anita általános iskolás korában indult először szépkiejtési, illetve Nyelvünkben élünk, majd Édes anyanyelvünk versenyen, utóbbinak sátoraljaújhelyi emlékplakettjét is elhozta. „Kezdetben játék volt a tanulás, mint egy rejtvényfejtés: adatokat rendszerezek, szabályokat próbálok felállítani, majd pedig tesztelem, hogy működnek-e. A kitűnő érettségi, Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV), majd az egyetem után magam is kíváncsi lettem, meddig terjednek a határaim. De soha nem a jegy megszerzése volt a lényeg. Persze a doktori disszertációnál már azt éreztem, hogy van valami tétje” – így Schirm Anita.

Így beszélünk

A tanárnő most leíró és alkalmazott nyelvészeti kurzusokat tart a hallgatóknak. A kutatást és az oktatást egyformán fontosnak tartja: „Nem gondolom magam világtól elvonult, földtől elrugaszkodott szobatudósnak, jóllehet, nagyon szeretek nyelvi adatokkal bíbelődni.” A hallgatóktól visszajelzést is vár, mint mondta, ők a legkritikusabb szemléletűek a friss kutatásokkal szemben is. És mit kutat? Nyelvtörténetet, történeti pragmatikát és diskurzuselemzést. Csak sorban! A pragmatika a nyelvi, nyelvhasználati szabályok kutatásával foglalkozik, azzal, hogy az emberek milyen környezetben, milyen szabályok szerint beszélnek, és milyen oka van a szabályoktól való eltérésnek, valamint miként írható le a beszélgetés szerkezete. A történeti pragmatika arra is rákérdez, vajon korábbi századokban milyenek voltak ezek a szabályok, milyen változásokon mentek keresztül. Ezeket nem egyszerű vizsgálni, olyan írott forrásokat kell keresni, amik közel állnak a beszélt nyelvhez: hitvitákat, asztali beszélgetéseket, boszorkánypereket, melyek jegyzőkönyvei pontosan visszaadják az akkori nyelvi valóságot.

Nyelvi babonák

Disszertációját az úgynevezett diskurzusjelölők funkciójából és történetéből írta. Ezek olyan pici nyelvi elemek a beszédben, mint a „hát”, az „-e”, az „ugye”, a „vajon” vagy a „szóval”, amelyeknek a hétköznapi emberek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, tévesen töltelékszavaknak tartják őket, pedig már a nyelvemlékek alapján bizonyíthatóan kimutatható funkciójuk van.

Szóval

ez egy nagyon fiatal tudományterület, egyik jeles képviselője Bruce Fraser. És

hát

remekül lehet szemléltetni például parlamenti beszélgetéseken (ott aztán elég sok „hát” van…). Magyarországon ez a terület (és szemlélet) most van még meghonosodóban, és gyakran szembekerül azokkal a nyelvművelőkkel, akik a nyelv normatív megjobbításában hisznek. Talán mindenkinek ismerős: „hát”-tal nem kezdünk mondatot, olyan nincs, hogy „de viszont” – ezek azonban nyelvi babonák – hívja fel a figyelmet Schirm Anita. A nyelv nem így működik, az a szép, ha meg tudjuk mutatni, valójában miként és miért úgy beszélnek egy nyelvi közösség tagjai. A nyelvészek nem féltik a magyar nyelvet a főként a számítástechnika révén érkező anglicizmusoktól sem. Ha a nyelvközösség megérti az idegen eredetű szavakat, nem is biztos, hogy felmerül a honosítás igénye. Ráadásul remek magyar képzőinkkel egyszerűen tudnak e szavak a mi nyelvi struktúránkhoz igazodni: internet – internetezik, szkenner – szkennel... Arról nem is beszélve, hogy a kényszerű magyarítások sokszor vakvágányra futnak, és inkább humoros, semmint megfelelő alakok születnek, mint az e-mailre a drót- vagy villámposta… – mutat rá Schirm Anita.