Pál József a római kori feliratokról a Telinen + VIDEÓ



„A római kori feliratok Erdélyben” (Epigrafi romane di Transilvania) című kétkötetes kiadványt adott ki a Szegedi Tudományegyetem és a Veronai Tudományegyetem. A nemzetközi tanulmány Olaszországban jelent meg a közelmúltban.
A kötet egyik szerkesztője,
Pál József
, a szegedi Olasz Tanszék vezetője a Telin TV-nek elmondta, az Aranybulla (1999) és a Dante-kódex (2006) után ez a mű a két intézmény együttműködésének harmadik eredménye. A régészeti felfedezéseket és a leletek Bécsbe szállítását irányító olasz szakember,
Giuseppe Ariosti
által megjelenített kövek és leírások alkotják az első, fakszimile részt, az azt kísérő, képekkel illusztrált tanulmánykötet szerzői a 18. század elejének erdélyi és szegedi kultúráját, régészetét az itteni szellemi és földrajzi viszonyokat, s azok mai hatását vizsgálják. A 17 szerző közül négy kolozsvári, négy szegedi (Balázs Mihály, Kiss Tímea, Sípos György, Pál József).