Egyetem

Egy iskola ötven éve

Egy iskola ötven éve

2008. november 14., péntek
Egy iskola ötven éve

Fotók: Gémes Sándor

Ötvenéves jubileumát ünnepelte csütörtökön az újszegedi Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola. Az intézmény e napon kiállításokkal, emlékfal állításával (képünkön) és díszünnepséggel is megemlékezett évfordulójáról. Az iskola az évek során több névváltozáson ment keresztül, és ezek általában valamilyen reformot is jelentettek az intézmény életében - tudtuk meg Péterné Szabó Iréntől, a szakközépiskola igazgatójáról, akivel a jubileum mellett a képzésről is beszélgettünk.

- Ötvenéves az iskola, mit jelent ez a jubileum?

- Azt jelenti, hogy ebben az épületben ötven év óta működik középiskola, 1958 óta. Eredetileg újszegedi általános gimnáziumként indították be a képzést a régi tanítóképző épületében, akiknek a képzése viszont ebben az épületben ezzel megszűnt. Ugyanakkor kettős évfordulót ünnepelhetünk ma: a középiskola alapításának ötvenedik évfordulója mellett ugyanebben az évben emlékezünk meg arról is, hogy maga az épület 1923 óta működik iskolaépületként. Erre tekintettel együtt ünnepelünk a szegedi tanítóképzősökkel. Érdekes a két iskola párhuzama. A tanítóképző 1923-as ideköltöztetése Trianonnal, az '58-as évben a gimnázium és annak neves testületének megalakulása pedig az '56 utáni eseményekkel függ össze. Mindkét intézmény első igazgatójának nagyon minőségi válogatás jutott. Hadd említsünk csak két nevet:

Horváth Ferenc,

a középiskola első igazgatójának munkásságát a tantestület egy emléktáblával örökítette meg, illetve a korábbi igazgatók közül

Korányi Mátyásra

is szívesen emlékezünk, akinek ötéves igazgatása alatt jelentős beruházások történtek.

- Kiállításokkal, emlékfalavatással és díszünnepséggel is megemlékeztek az évfordulóról.

- Örülök annak, hogy műszaki iskola révén a szakmai vonal a műszerállományból meg tudta mutatni majdnem a teljes ötven évet. Az elektronikai mérőműszerek kiállítását tekinthették meg '58-tól egészen napjainkig, illetve a számítógépnek a Commodore 64-től napjainkig tartó fejlődését is bemutattuk. Emellett ki tudtunk állítani pályázatokon nyert, legkorszerűbb autódiagnosztikai eszközöket, illetve a töredék iskolai emlékekből, mint iskolai fotók, meghívók, láthatók kiállított tematikus anyagok. És többek között egy makettet is láthattunk a kiállításon. Ez ugyanis egy öt épületből álló, pavilonrendszerű, patinás épületegyüttes, és nagyon sok régi diák ezt az iskolát újszegedi, csodás természeti környezetű iskolának írja le visszaemlékezéseiben.

- Egy lengyel küldöttséget is fogadhattak a mai napon.

- Vendégeink a Tátra lengyel oldaláról érkeztek. 2005 óta van kapcsolatunk a lengyel ipari kisváros, Nowy Sacz

Tadeusza Tanskiegoról

elnevezett iskolájával. Az iskolának ugyanolyan műszaki profilja van, mint nekünk. Diákkapcsolat, szakmai gyakorlati és nem utolsó sorban idegennyelv-gyakorlási lehetőség céljából is tartjuk a kapcsolatot. Két éve ők hívtak meg bennünket az ötvenéves jubileumukra, és ezt most mi is viszonoztuk.

Nyitott programok

- A megemlékezések azonban már korábban kezdődtek, hogyan készültek a jubileumra?

- Nyitott iskolaprogramokkal készültünk a jubileumra, hiszen azt szerettük volna, hogy iskolánk tanulói valóban megérezzék ezt az ünnepet. 952 tanulóval mi vagyunk Szeged legnagyobb lélekszámú iskolája, és nem volt könnyű, hogy a sokféle érdeklődésű gyereknek érdekes programokat kínáljunk. Tavaly március óta hirdettük meg a nyitott iskolai programokat: könnyűzenei énekversenyt rendeztünk a Bálint Sándor Művelődési Házban, volt német-angol nyelvű matematikai csapatverseny, erre a Gábor Dénes-iskola is küldött csapatot, szerveztünk versmondó versenyt, illetve novellaíró pályázatot, amelyen a tömörkényisek arattak, de másodiknak ott volt a „csonkás" diák is. És amire büszkék vagyunk, az a honlapot olvasó diákoknak meghirdetett jubileumi online verseny, amin 85 gyerek regisztrálta magát, és különböző kérdésekre adott válaszokkal szűrtük ki a 10 legjobbat. Őket meghívtuk a mai jubileumi díszünnepségre is, és

Szabó László

, Újszeged képviselője jutalmazta a gyerekeket. Tartottunk focigálát is, mert az iskolának '62 óta neves sportélete van. És szerkesztettünk egy emlékkönyvet, valamint készült egy film a neves múltú iskola bemutatására - ezzel a két dokumentummal úgy éreztük, többekhez el tudjuk juttatni az ünnepet.

Nomen est omen

- Itt van egy ötvenéves múlttal rendelkező intézmény, mely több névváltoztatáson esett át az évek során, legutóbb a Rózsa Ferenc nevet hagyta maga mögött, és most műszaki szakközépiskolaként működik.

- Az ünnepi köszöntőmben arról beszéltem, hogy ha végigtekintünk az iskola ötven évének névváltozásain, akkor a névből egyértelmű, hogy folyamatos reformok, változások időszakát élte meg az intézmény. Ezeket a nevek őrzik, ez a továbbiakban sem lesz másként, hiszen a szakképzést az oktatási rendszeren belül jobban sújtja a gazdasági körülmény, mint egy általánosan képző intézményt. Várható, küszöbön van az átalakítás és átalakulás, erre már nyitottaknak kell lennünk, de - ahogyan ezt a jubileumi filmünkben is kifejezésre juttattuk - nem rettegve várjuk ezt, hanem a képző struktúránkhoz a külső szakmai partnerekkel való nagyon szoros együttműködésben látjuk a jövő megalapozását. Tehát például autós vonalon a márkaszervizek bevonása mind a gyakorlati képzésbe, mind annak tárgyi feltételeinek biztosításába napirenden van, valamint a kamarával, illetve egymással való együttműködés - hiszen jó az azonos vagy hasonló képzéssel foglalkozó középiskolák között a kapcsolat, és a jövőben együtt kell terveznünk a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzésünket.

Akár egy életpályát is megalapozhat

- Sokat beszélünk arról, hogy mennyire hiányzik a műszakilag képzett réteg Szegeden. Önök milyen képzést kínálnak tanulóiknak?

- Mi középiskolaként általános műveltség felkészítését tehetjük 18 éves korig, illetve a szerényebb képességűeknél 9-10. osztályban 16 éves korig. És csak 16, illetve 18 év után indulhat meg a szakmai képzés. A szakmai alapozásunk olyan, hogy itt a szakmai alapokra ráképzéssel akár egy életpályát tud indításként a tanuló magával vinni, ilyen például a karosszérialakatos szakma, illetve az autószerelők, akik OKJ-s bizonyítvánnyal gazdagodva az érettségi vagy szakmai alapozás után tudnak továbbmenni. Azt szeretnénk, ha minél többen érdeklődnének a műszaki felsőoktatás iránt. Ez itt különösen a dél-alföldi régióban elvárható fejlődési irány lenne. Hármas, gyengébb négyes tanulók jönnek hozzánk, és bizony ahhoz sokat kell tenni, hogy őket közvetlenül az érettségi után a műszaki felsőoktatásba be tudjuk juttatni. De nem teszünk le erről a szándékunkról!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.