Érezhetően csökkentek a műtéti várólisták


Jelentős előrelépést tett Magyarország azzal, hogy nyilvánossá tette műtéti várólistáit, hiszen az OECD-országok közül tizenöt teszi ezt meg — hívta fel a figyelmet Horváth Ildikó. Az egészségügyért felelős államtitkár példaként a csípő- és a térdprotézis-műtéteket említette, mint ahol sikerült érdemben rövidíteni a várakozási időt - írja a Magyar Nemzet.
Csökkentek a tervezhető műtétek várólistái – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta, az elmúlt öt évben az egykori hetvenezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent, ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került. 2012-től tavaly év végéig várólista-csökkentésre 26 milliárd forintot fordított a kormány, jövőre erre a célra további hatmilliárd forint áll rendelkezésre – jelezte a miniszter, aki felidézte, 2012-ben született döntés arról, hogy a tervezhető műtétekre várók listáját intézményi szinten nyilvánossá teszik, amit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap koordinál. További részletek
olvashatók.