Egészség

500 millió forint hitelt vettek fel a patikusok a gyógyszerészi hitelprogram keretében

500 millió forint hitelt vettek fel a patikusok a gyógyszerészi hitelprogram keretében

2017. július 28., péntek
500 millió forint hitelt vettek fel a patikusok a gyógyszerészi hitelprogram keretében

A gyógyszerészi tulajdon növelését támogató intézkedésként a patika hitelprogram keretében tizenhárom gyógyszerész 500 millió forint hitelt vett fel, amelyhez a kormány 90 millió forint kamattámogatást biztosít - közölte az Emmi egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár pénteken Budapesten, a gyógyszerészi kamara sajtótájékoztatóján.

Ladányi Márta elmondta azt is, a kistelepüléseken működő patikák részére az idei 700 millió forintos költségvetési támogatás jövőre egymilliárd forintra nő, a generikus programra az idei 3,6 milliárd forint helyett jövőre 4,1 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy idén novembertől indul az e-recept, amellyel párhuzamosan egy évig még megmaradnak a papíralapú vények is. Mint mondta, 2018. november 1-je után már csak e-recept lesz, amelyhez - kérésre - egy úgynevezett vényfelírási igazolást állít ki a háziorvos. Úgy vélte, a elektronikus receptre történő áttérés nem fog fennakadást okozni, és addig, míg az e-személyit (illetve olvasót) teljes körűen be nem vezetik, addig minden patika részére biztosítják a technikai feltételt. A kötelező védőoltásokkal kapcsolatban megismételte, hogy a 2, 3, 4 és 18 hónapos korban esedékes diftéria, szamárköhögés, tetanusz, vérmérgezés (Haemophilus influenzae b) és gyermekbénulás elleni ötkomponensű oltóanyagból július 10-től kiszállították a szükséges tartalékot, a további oltóanyag-mennyiség kiszállítását pedig pénteken kezdik, így a vakcina hamarosan az ország minden részébe megérkezik. Védőoltás-ellátásban zavar jelen pillanatban nincs Magyarországon - emelte ki a helyettes államtitkár. Ladányi Márta arra a kérdésre, hogy mi okozta a fennakadást, azt válaszolta, "általános hiány lépett fel, amely nem csak Magyarországot érintette". Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a sajtótájékoztatón, megemlékezve a gyógyszertárak 1950 júliusában történt államosításáról, arról beszélt, hogy 2010 óta napjainkig sikerült csak igazán visszaállítani a gyógyszerészek 1950-ben elvett tulajdonjogát, szakmai kompetenciáit és érdekvédelmi szerveződés lehetőségét. A kamarai elnök felidézte, hogy 67 évvel ezelőtt egyszerre államosították az ország összes közforgalmú gyógyszertárát, sok helyen még a személyes vagyontárgyakat is elvették, és azonnali hatállyal kellett elhagyni az akkori tulajdonosoknak a gyógyszertárakat. "Elvették a tulajdont, a szakmai kompetenciákat és az érdekvédelmi szerveződés lehetőségét" - tette hozzá. Hankó Zoltán szerint a 2006-os gyógyszerpiaci liberalizáció során - igaz más módszerekkel -, de ugyanez történt; a működtetés, a szakmai kompetenciák elvétele és a kamara, mint köztestület jellegének megszűntetése. A kamara mindig arra törekedett, hogy ezekben érdemi változás történjen, amelynek feltételei 2010 óta állnak fenn - jelezte. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy 1950. július 28. a gyógyszerészet fekete napja. Mint mondta, az elmúlt években közösen dolgoztak a kamarával a patikák gazdasági stabilitásának visszaállításán, a tulajdonosi program megalkotásán és végrehajtásán, valamint a fiatal gyógyszerészek helyzetének javításán. Úgy vélte, mind a három pontban komoly előrehaladást értek el, és komoly elégtétel 67 év után, hogy idén januártól gyógyszerészi többségi tulajdonba kerültek a patikák. Nyitrai Zsolt jelezte, a kamarával újabb stratégiai megállapodásban gondolkodnak, amelynek részleteiről azonban még nem kívánt nyilatkozni. Hozzátette, Magyarország kormánya köszönetét fejezi ki a 8300 gyógyszerész és a 7500 gyógyszertári asszisztens felelősségteljes munkájáért. A továbbiakban bemutatta a gyógyszerész tájékoztató kiadványt is, amelyben a 2010-től megvalósuló kormányzati eredmények olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.