Ne essünk pánikba a pánikbetegségtől!

Tízből hét ember élete során legalább egyszer kap pánikrohamot. A pánikbetegség nem is igazán betegség, de sokkal rosszabb annál - mondta Lajkó Károly szegedi pszichiáter, akivel a szorongás tüneteiről, kialakulásáról és a kezelés módjairól beszélgettünk.

Akrofóbia, Demofóbia, Xenofóbia, Szociofóbia - egész könyvtárakat tölthet meg a szorongásunkról, rettegéseink tárgyáról szóló szakirodalom. A modern orvostudomány még a 21. század elejére a gyógyszeres kezelés mellett számos hatásos terápiát ismer és alkalmaz, a betegek száma azonban még így is megdöbbentően magas: az emberek 70 százaléka életében legalább egyszer kap idegösszeomlást, 6-7 százalékuk pedig állandó szorongással él. A kiváltó okokat jól ismerjük, hisz benne élünk: a munkahelyi nyomás, az állandó megfelelési kényszer, valamint a félelem, hogy elveszítjük az irányítást az életünk felett lassan, észrevétlenül őrlik fel az embert.

Hideg fejjel, hideg vérrel

"A pániknak van egy paradox természete. Minél inkább nem akarok, hogy rám törjön a szorongás, az annál inkább a hatalmába kerít" - magyarázta a téma szakértője,

Lajkó Károly

pszichiáter, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet adjunktusa. Mint mondta, a szorongás öngerjesztő folyamat, a beteg pedig főként a környezetétől tartva folytja el magában érzéseit, ez azonban semmiképp sem egészséges. Meg kell hát teremteni azt a helyzetet, ahol "szabad" rosszul lenni - ha abban a tudatban van, hogy nem jöhet rá a rosszullét, csak tovább stresszeli magát. Három fő kezelési módszer létezik jelenleg: kezdetben nyugtatókat, gyógyszereket írnak fel, mivel azonban ez csak tüneti kezelést nyújt. Nem szervi eltérések felelősek elsősorban ezekért a folyamatokért, így az érintetteknek meg kell tanulniuk kezelni szorongásukat. Utolsó lépésként a betegség hátterét kell feltérképezni, a környezeti tényezőket, melyek a belső feszültséget váltják ki a betegből. Újabb eltérés a hagyományos betegségektől, hogy itt nem a tünetek javulása jelzi a gyógyulás menetét, hanem az, hogy miként viszonyul a saját állapotához. "Az etológiai dimenziókban létrejött kis eltérések is komoly károkat vezethetnek fel: egy kapcsolat felbomlása, vagy egy negatív élmény is komoly erejű biológiai változást hozhat" - mondta a pszichológus. A pánikra elsősorban a túlkontrollált emberek fogékonyak: azok, akik maximalisták, akik dominálni, irányítani akarnak, akik túlontúl érzékenyek mások véleményére vagy fokozott a ragaszkodási igényük. "Ezek a személyek az önkép zsarnoksága alatt sínylődnek, egy általuk kialakított képet erőltetnek a külvilág felé akkor is, ha belerokkannak" - hangsúlyozta az adjunktus, hozzátéve: a gyógyulásért többet tehet a beteg, mint maga az orvos.

Ami jó, azt nem kell megjavítani

A tünetek száma szinte végtelen: nehéz légzés, fulladás, hever szívverés mellett kialvatlanság, szédülés, izzadás és zsibbadás is lehet. Sajátos módon a pánik előtt az ember átmenetileg nem tud tájékozódni sem, jól ismert utcákon is eltévedhetnek. A betegek nagy része meg van győződve róla, hogy valami nagy gond van vele - sokan nem létező infarktust, daganat nyomait kutatják magukban szüntelenül. Az ismétlődő rohamok rombolják az életminőséget, beszűkült, elkerülő magatartásforma, szociális elszigetelődés, munkaképtelenség alakulhat ki. "Az emberekben azt kell tisztázni, hogy ez nem elmebetegség, még csak nem is a kezdete annak. Inkább egyfajta kontrollvesztés történik az életkörülményeik fölött, a kezelés során pedig készséget kell kapniuk arra, hogy megvédjék a saját territóriumukat" - magyarázta Lajkó Károly. A pánikból teljesen kigyógyulni nagyon nehéz, hiszen az azt okozó környezeti tényezőket sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. "Ha ezeket a körülményeket apránként kezeljük, a betegségnek már nem a kimenetele, hanem a kiváltó oka lesz a fontosabb, ami jó út a gyógyulás felé" - emelte ki a szakember.