A kormány döntött a kártalanításról a Czeglédy-ügyben


"A kormány fontosnak tartja, hogy az úgynevezett Czeglédy-ügyben a diákok és más érintett munkavállalók önhibájukon kívül ne szenvedjenek kárt" - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Ezért a kormány szerdai ülésén döntést hozott a kártalanítási folyamatról, amelynek részletei rövidesen megjelennek a Magyar Közlönyben - közölték az MTI megkeresésére.
Czeglédy Csaba - az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője - és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás.
A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet céghálózata 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek - a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével - el akarták kerülni a munkaközvetítés után járó közterhek megfizetését.
Így a gyanú szerint csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
MTI