ARC

A nagy falat: Pindroch Csaba birkózik a Liliommal

A nagy falat: Pindroch Csaba birkózik a Liliommal

2010. március 28., vasárnap
A nagy falat: Pindroch Csaba birkózik a Liliommal
2009: Szíven szúrt ország, 2008: Valami Amerika 2. – csak két film a közelmúltból, amelyekből ismerős lehet a nagyközönségnek Pindroch Csaba neve, de említhetnénk a nyáron Szegeden forgatott Magic Boyst is, vagy a 2007-es Marica grófnőt, melyben Kudelkaként láthattuk a színészt a Dóm téren. Most a Szegedi Nemzeti Színház április 16-án debütáló darabjával, Molnár Ferenc Liliomjával lép a szegedi nagyérdemű elé.

– Mi jutott eszedbe, amikor először meghallottad a darab címét?

– A főiskolán első- vagy másodéven volt egy Molnár Ferenc-kurzus, amelyre Amerikából is hívtak előadókat. Emlékszem, egyszer az egyik amerikai egyetemnek a színjátszó köre előadta a Liliomot. Csíkos pólóban játszotta a főszerepet egy kigyúrt amerikai fiú. Az a gondolat maradt meg bennem, hogy hát igen, ez volt az a bizonyos nagy falat.

– Kemény diónak érzed?

– Nos igen, most megkaptam ezt a nagy falatot, aminek nagyon örülök, de kicsit úgy vagyok vele, mint mikor az étteremben egy nagy darab húst tesznek az ember elé, meg persze kést és villát, és ott van valaki, aki figyel, aki segít abban, hogy azt én megegyem. Most még ott tartok, hogy nézegetem, próbálom elcsalni, egy kicsit ledobni az asztal alá: egy méltán világhírű darabról van szó.

– Miben áll az alakítás nehézsége?

– Ennél a nagy falatnál arra gondoltam, hogy van benne egy nagyon mócsingos rész, amit szintén meg kell enni, sőt a bőrt is, azután le kell szopogatni a csontot, és megnyalni a tányért. És akkor ez úgy betölt és átjár, mint a manapság oly divatos térfogatnövelők a gyorséttermi kajákban, és akkor Liliom tudok lenni.

– Ennyire összetett, vagy nehezen megfogható a figura?

– Számomra elég korán megfogalmazódott, hogy az egyéniségnek hívott valami, ami engem kötelez valamiféle magatartásformára – amit vagy én aggattam magamra, vagy a környezetem, de mindenképpen egy védekezési reflexiók gyűjteménye – egy nagy páncél tulajdonképpen. Ezt mutatja meg

Molnár Ferenc

a Liliomjában, amelyben saját maga kér bocsánatot különben az általa terhesen megvert feleségétől – nem véletlenül bukott meg a darab annak idején 1909-ben. Csak külföldön tudott világsikerre szert tenni, és akkor fogadták el itthon is. Egy tökéletesen megírt műről van szó, külföldi rendezők a színrevitelekor egy szót nem húztak belőle, olyan tökéletesen szerkesztett. Tulajdonképpen pimasz bocsánatkérés Molnár Ferenc részéről.

– Érdekes a liliomi jellem?

– A szerző bemutatja a főszereplőt a darab legelején, aki egy bumfordi, nagyon sokszor butának, vagy bunkónak játszott valakit, egy abszolút intellektust, aki felvett magára egy támadó, agresszív tájszólásos figurát, és két jeleneten keresztül ebben fürdik a színész. Azután a harmadik jelenetnél leszakítja Molnár Ferenc Liliomról ezt a maszkot, és onnantól kezdve végig meztelenül látjuk a lelkét: a félelmét, az idegességét. Egy ókori szerzőt idézve, a beszéd nem más, mint a gondolatok elmés másolása. Sohasem azt mondjuk, amit gondolunk, hanem épp az ellenkezőjét. Ebben a darabban pontosan ez van leírva. Nagyon vegytiszta mű, amiben nem lehet elbújni. – Mi fogadtatja el veled azokat a részeket, amelyeket esetleg nem olyan szívesen játszol? – Az, hogy látom a zseniális szerkesztést az egyébként bűnös Molnár Ferenctől. Egy dolog menti őt fel, hogy igaz, őszinte: „én ilyen vagyok” – ezt ordítja a darab, ezt kéri számon a rendező. Van egy megdöbbentő rész, amin fiatal apukaként magam is meghatódtam az olvasópróbán, mikor Liliom megcsapja a kislányának a kezét. Olyan mondatokat ad az író Liliom számára, amire azt mondod magadban: hú, de profi, de micsoda átvágás ez a mondat. A nagymonológban érzek valami „nemecsekit” – ahol „lebukik” a szerző zsenialitása, ahol rájövök, hogy egy remekül megszerkesztett bocsánatkérésnek vagyok a véghezvivője, akkor, ott rosszul érzem magam kicsit. – Sok filmből ismert a neved, hogyan fogadtak Szegeden? – Ez a szakma nagyon kicsi, tulajdonképpen mindenkit ismerek a Kisszínházból, nagyon kellemes a hangulat. Nagy ajándék, és örülök, hogy újra Szegeden lehetek, egész nyáron a Magic Boys kapcsán itt dolgozhattam, korábban a Marica grófnőben bizsergette a lelkem az általam nem finom ecsetvonással, hanem sokkal inkább pemzlivel megformált figurának a fogadtatása. Remek kis város ez a Szeged, irigylem azt, aki itt lakik, rengeteg a fiatal, és van az itteni életnek valamiféle lüktetése.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.