Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél

Tavaly, november végén jelent meg Kinek észak, kinek dél címmel a Vajdaságból Budapestre költözött Balázs Attila 12. kötete. A szerző huszonévesen üstökösként robbant be az irodalomba, Cuniculus című, Újvidéken megjelent nyúlregénye Esterházy Termelési regényével azonos évben látott napvilágot, híre, visszhangja pedig Magyarországra is eljutott.

A legújabb, vaskos műve nem hagyományos regény, nem is történelemkönyv, egyszerre mindkettő, főhőse pedig egy város, jelesül Újvidék és egy vele szemben trónoló, csodálatos vár, Pétervárad, valamint az itt élő nemzetek több évszázados múltja. Balázs Attilával a Grand Caféban rendezett könyvbemutató után beszélgettünk.

- „Az én világom a délvidéki tanyavilágtól New Yorkig terjed." - írtad egy helyütt. Hogyan értsük ezt?

- Anyai nagyapámnak tanyája volt a vajdasági Becse mellett, gyakorlatilag ott nőttem fel. Nagyon vadregényesnek tartottam, szerettem kint a természetben, ahol találkozott bennem

Fekete István

„Tüskevár"-ja az amerikai képregényekkel. Ez az a bizonyos szülőföld, amiről gyakran kérdeznek, vagy az itthon meg az otthon fogalmát firtatják. Sokak elméjében ez a hely valamilyen földrajzilag behatárolható terület. Igazából nem az, hanem egy szellemi tér, amelyben az ember otthonosan mozog. Az ott elolvasott könyvek óhatatlanul részévé váltak világomnak, ezen a bácskai tanyán kezdődött minden, ezért tartozik otthonomhoz, szellemi szférámhoz Amerika is.

- Saját bevallásod szerint különutasnak számítasz Magyarországon. Ezt politikailag kell értenünk, vagy úgy, hogy nem tartozol semmilyen irodalmi szekértáborhoz, klikkhez, szerkesztőségi csoportosuláshoz?

- Szerkesztőségekhez tartozom, az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztőségéhez vagy az Ex Symposion szerkesztőségéhez. Ebben a megosztásban az urbánus és nem urbánus szekértáborok...

- Van még ilyen? Ezek mentén történik még ma is az elkülönülés?

- Persze, ez a téma újból és újból előkerül. Az én természetes helyem a két szekértábor között van, ezzel a nagyapa- és Amerika-képletemmel együtt, ami kiválóan érzékelteti a viszonyulásomat. A kettő között landoltam, amikor Magyarországra érkeztem, és azt gondolom, innen már nem is szeretnék mozdulni. Amikor díjakról vagy ösztöndíjakról van szó - ezek véres dolgok és ádáz csaták folynak a háttérben -, akkor igencsak megsínylem ezt a státusom, mert a hátországom kevésbé népes. A tíz ujjamon megszámolhatom azokat az embereket, akik ilyenkor mellettem vannak és támogatnak.

- Tizenhét éve élsz Magyarországon, nem próbált elcsábítani, becserkészni valamelyik tábor?

- Persze, hogyne, azáltal is, hogy tagja vagyok mind a Szépírók Társaságának, mind a nagy Magyar Írószövetségnek. A Szépírókhoz szorosabb kapcsolatok fűznek. Ebben a divatos, nagy kivonulásban, ajtócsapkodásban és a nagy szövetség otthagyásában egyáltalán nem akartam senkit sem majmolni, főleg nem úgy, hogy felhívásra vagy kényszerre. Úgy gondolom, a helyzetemnél fogva mindkettőnek tagja maradok, amíg élek, vagy amíg valahonnan ki nem rúgnak. Az egészről csak azért beszélek, mert rávilágít álláspontomra és helyzetemre is.

- Nevezhetjük-e klasszikus értelemben történelmi regénynek a legújabb művedet?

- Igen, rendhagyó történelemregénynek. Valamikor szembesültem azzal az elképzeléssel, filozófiával, hogy többféle történelem létezik. Első regényemben, a „Cuniculus"-ban kamatoztattam ezt, ifjonti hévvel megpróbáltam absztrakt, groteszk és ironikus játékként olyan módon megkreálni, hogyha az embereknek van történelmük, akkor létezhet a nyulaknak is. Ez, a részemről totális írás azt jelentette, hogy minden eszközt felhasználok, népmesét, legendát, hivatalos történelmi adatokat. Ha mindezt egymás mellé helyezem, akkor nagyon érdekes dolgot adnak ki. Az új könyvem - munkamódszerét tekintve - az első regényem folytatása. Még egy lépéssel továbbhaladva, úgy szerettem volna radikalizálni, hogy ne csak egy embercsoport, egy nemzet történetéhez/történelméhez tartozzon az írásom, hanem -- elfogulatlan szemlélőként - mindazoknak az embereknek a szempontjait is érzékeltessem, akik ezen a vidéken éltek/élnek, hiszen egymásba tükröződik a történetük.

- A regény valahol a multikulturalizmusról, a toleranciáról, az együttélés módozatairól és lehetőségeiről is szól.

- Valóban, erről is, határozottan pacifista módon megpróbál valamilyen arányokat betartani, azzal együtt, hogy nyilvánvaló: olyan ember írta, aki magyar anyanyelvű, és a magyar történelem prizmáján keresztül közelít az eseményekhez. Ugyanakkor nem szeretne csupán egy szinten maradni, ezért elmozgatja a történelmi regény statikus kameráját. Mivel ez nem egy történelemkönyv, nem egy nemzet saját magáról alkotott képe, hanem multikulturális közeg, így nyugodtan belefér ez az egymás tükrében játék. Sőt, pont ez a módszer védi meg a regényt attól, hogy történelemkönyv legyen.

- A litera.hu irodalmi portálon verseny zajlik az AEGON Művészeti Díjért. Rajtad kívül Esterházy, Krasznahorkai, Márton László, Závada Pál, Parti Nagy Lajos stb. legújabb műve is pályázik az elismerésre. Jelenleg lóhossznyira Te állsz az élen.

- A tudomásomra jutott, hogy írótársaim is keményen szervezkednek, lobbizásba kezdtek, ezért felkérem a „Déli áramlat" kedvelőit, olvasóimat, nyomjanak egy szavazatot.

- Ha megnyered a versenyt, mit kezdesz a díjért járó pénzzel?

- Elsörözzük.