Ágota Alapítvány - Apja lenni 1700 gyermeknek

Tarjánváros egyik paneljának kilencedik emeletén él Kothencz János, aki egy három és fél éves kisfiú, Berci apukája. Ő maga állami gondozásban nevelkedett, s most azon fárad, ne csak Berci érezze, hogy mint gyermek, önmagában is szeretni való. Kothencz János harminckét évesen negyedik diplomáját szerezte meg, és 12 éve atyja, illetve 270 önkéntes segítőjével működtetője az állami gondoskodásban élő gyermekeket segítő Ágota Alapítványnak. Az alapítvány ezekben a napokban száznegyven gyermeket táboroztat Szegeden.

Ahogy az interjú helyszínére, az aszfaltos focipálya árnyas oldala felé igyekszünk,

Kothencz János

nyakába ugrik egy fiú, az udvaron ácsorgó kisebb-nagyobb gyerekek pedig kántálni kezdik: Dzsúúúli-Dzsúúúli-Dzsúúúli!

- Minek köszönhető ez az ölelés?

- Épp most jött az SMS

Balogh Zsolt

, alias Dzsuli telefonjára, hogy felvették pedagógia szakra. Őt is magam mellé vettem az Ágota Alapítványhoz nemrég.

- És az a tucatnyi gyerek, akik együtt örülnek Dzsulival? Tényleg úgy tűnik, hogy nem csak egy elcsépelt szlogen a nagy család fogalma az állami gondoskodásban élők közösségében. Közben mégis a családhiány okozza a legtöbb gyermek beilleszkedési nehézségeit...

- Valóban. A fiatalok sok esetben segítik egymást, de konfliktusoktól sem mentes az életük, sőt... Csak míg egy családban a szülő biztonságot, gondoskodást nyújt, a szeretve, ölelve nevelés érzését, tanításait, addig a gyermekotthonban ez a referenciaszemély nem jelenik meg. A gyerekkel azt kell megtapasztaltatnunk, hogy az érdemeitől függetlenül szerethető és elismerésre méltó. Mert ő éppen ezt vonja kétségbe! Ez saját tapasztalatom is. És ebből az attitűdből nőtt ki az egész Ágota Alapítvány.

Táborozás és éjszakai játszóház

- Hogyan jött létre az alapítvány?

- Az Ágota az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Országos Közhasznú Alapítvány, amit 1996. december 6-án alapítottam. Alapvető elképzelésem az volt, hogy valamiféle élményhez szeretném juttatni azokat a csemetéket, akik sok esetben ingerszegény környezetben élik mindennapjaikat. Elkezdtük ezt pár gyermekotthonban. Azóta eltelt tizenkét év, és ma már minden megyében jelen vagyunk; összesen 72 gyermekotthonban, 1700 gyermekhez jutunk el.

- Részletezné a működésüket?

- Eleinte háromlépcsős felépítettségben végeztük a tevékenységünket. Az első fokon intézményeket látogattunk konkrét programokkal: vetélkedők, kirándulás, sport - milliónyi lehetősége van az élménypedagógiának. A második lépcső egy adott körzetben történő nagyobb volumenű együttlét; ezek az úgynevezett Ágota-napok. Az egész évközi munkaidőszaknak - ahol majd négyszáz program valósul meg - egyfajta összegzése pedig maga a jelenleg is zajló Ágota-tábor. A tíznapos „nyaraláson" 7-19 éves gyerekek vesznek részt. Egész nap folyamatos sport- és szabadidős programokat, kézműves- és drámapedagógiai foglalkozásokat, konfliktuskezelő tréningeket szerveznek nekik az önkéntesek. Amikor már felszabadultabbá váltak a gyerekek, olyan komolyabb témák is szóba kerülnek a beszélgetéseken, mint a jövőkép vagy a családalapítás kérdése.

- Úgy tudom, hogy állandóan jelen vannak a hétköznapokban is, és segítenek a gyereknek hasznosan eltölteni a szabadidejüket.

- Igen. Az állami gondoskodásban élők mellett a veszélyeztetett csemetéknek, az utcán kallódó, úgynevezett kulcsos gyermekeknek is igyekszünk hasznos segítségnyújtást biztosítani, ezért van például Tarjánban az éjszakai játszóházunk, amely már hetedik éve működik. Itt valóban az utcai csavargás, a bandázás helyett adunk a fiataloknak egy értékorientáltabb lehetőséget a szabadidő eltöltésére. Ilyen a filmklub, csocsó, társasjátékok, kézműves-foglakozások. Elég nagy a klientúránk, mintegy kétszáz fős gyermekmozgás van a város egész területéről. Vannak szakmai segítő programjaink is, működnek kortárs önsegítő csoportok, illetve van egy jogklinikai programunk csonkacsaládos szülőknek, akik szociálisan halmozottan hátrányos helyzetből mennek dolgozni nap mint nap. Nekik, a szegedi egyetem segítségével adunk polgárjogi tanácsokat. De létezik szociálterápia, családterápia, pszichológiai segítségnyújtás is.

Új pedagógiát teremteni

- Ha jól tudom, egy új mérföldkő alapjait is lerakták már az állami gondoskodásban élő gyermekek szakpedagógiai ellátáshoz.

- Elkezdtünk felépíteni egy kísérleti pedagógiai programot. Több gyermekotthonban futtatjuk végig azt a modult, amit kétéves kutatás alapján készítettünk. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy nincsen szakpedagógia, szakszociológia a gyermekotthonokból kiemelt csemetékkel foglalkozó felnőttek képzésére. Ezért döntöttünk úgy, hogy létrehozunk egy segítő modult. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon, először racionalizált, a valósághoz leginkább közelítő állapotismeretre volt szükségünk. Az egy dolog, hogy én érintettként mit gondolok gyermekotthonból kikerültek helyzetéről, de megint mást jelent a szakmaiság, a tudományos megalapozottság. Pályázati úton mintegy 35 millió forintot nyertünk, és ebből két éven keresztül nagyon mély, országosan reprezentatív állapotismeretet sikerült dokumentálnunk. A kutatás az állammal szoros együttműködésben zajlott. Ennek a kutatásnak a lezárta után egy hároméves projekt következik.

- Akkor ez a projekt akár az alapja is lehet, egy új, egyetemeken oktatott pedagógiai szakiránynak?

- Így van. Ez a pedagógia a gyermekek élet- és érzésállapotbeli sajátosságaira épül, olyan témák mentén, mint például a kiszolgáltatottság-érzet kezelése, a traumák, a bizalomkép és ennek fejleszthető képessége, az önrendelkezés, az interperszonális kapcsolatrendszer, a teljesítményhez való viszony, s még sorolhatnám. Ezeknek a támpilléreknek a mentén racionalizálható az új pedagógia rendszere, amelynek most zajlik a tesztelése. Hét gyermekotthon vesz részt ebben a kísérleti pedagógiában, és hihetetlen jó eredményeket mutatnak fel. Az a célunk, hogy adaptáljuk a gyermekvédelembe azt a szemléletmódot, a személyes törődésnek azt a mélyebb szintjét, amit az Ágota nyújt az élménypedagógiájával.

Átláthatatlan pályáztatás...

- Kik és hogyan támogatják az Ágota Alapítványt?

- Elsősorban az önkénteseink kétkezi munkájára építünk. Mi az adományozóktól sem elsősorban pénzt kérünk, hanem azt a szolgáltatást, eszközt, amire amúgy is költenénk a forintokat. A pályázatok terén azonban korán sincs könnyű dolgunk. Ki vagyunk szolgáltatva. Gyakran előfordul, hogy már régen megvalósult a programunk, mire megtudjuk, hogy egyáltalán nyertünk-e valamit, kapunk-e pénzt. A gyermekek étkeztetésére most is bent van egy rakás kérelmünk, és nem tudjuk, hogy melyikből mennyi pénzünk lesz, de a srácokat természetesen már napok óta etetjük. Ráadásul sokszor elcsúsznak az átutalások is. Ez a kiszolgáltatottság nagyon nehéz. A pályázati éra ma egy nagyon kacifántos terület. Főleg a különböző minisztériumok pénzalapjaihoz történő hozzáférés a homályos. Ezekkel lehet a legnehezebben kalkulálni.

...és a küldetés

- Fáradtnak tűnik...

- Ennek két oka lehet. Az egyik teljesen konkrét. Tegnap filmklub volt, a Good Will Huntingot és a Talajfogást néztük meg, majd beszélgettünk róla. A legnagyobbak azonban nem akartak lefeküdni, hiszen mégiscsak egy táborban vannak, ezért velük hajnalig táncoltam - középiskolás koromban a raptánccal kerestem a kollégiumra valót... A másik pedig a feszített munkatempó. Nagyon sokat kell dolgoznom.

- Honnan merít erőt? És mint teológiát végzett embert kérdezem: nem érzi úgy, hogy egyfajta küldetést teljesít?

- Nem fogalmaznék túl misztikusan. Azonban az a hit, hogy dolgom van ezekkel a srácokkal, meghatároz. Ez valóban a küldetésem, de ez a keresztem is. Nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy hatékony az, amit teszek; szeretet és mosoly fogad. A keresztem, hogy magányossá tesz. Napi szinten számos krízist kell elhordanom, traumát feldolgoznom. Amikor egy nap meghallgatok egy tucat traumatikus gyereket, azok bizony nehéz órák, és megviselnek. Segíteni csak az tud, aki elvonatkozat valamilyen szinten saját magától, nem átéli, hanem átérzi, megérti a problémát. Nem az a segítségadás, ha együtt sírok a klienssel, hanem ha erős támaszt tudok neki nyújtani abban, hogy ő maga hogyan tud talpra állni. Ez egy komoly és megterhelő lelki munka is egyben, és nincs mindig elég időm regenerálódni. Előfordul, hogy hajnal kettőkor van rám szükség, és mennem kell. Van, hogy nagyon elfáradok, de amikor választanom kell, hogy elmegyek a barátokkal kirándulni, s közben tudom, hogy iszonyatos nehézségeket él meg egy utógondozásból kikerült, hajléktalan sorsra jutott kölyök, akkor nyilván inkább hozzá megyek, hogy segítsek. Néha bizony kevésnek tűnik a nap 24 órája, de teszem a dolgom, mert ez az utam...