Nagy István: politikai köntösbe bujtatott piacszerzési akció zajlik

Forrás: Facebook / Nagy István

Az Európai Unió vezetői nem az unió érdekeit védik, "a nemzetközi, multinacionális nagytőke piacszerzési akciójának vagyunk szem- és fültanúi" - mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat - írja az MTI

A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

“Politikai köntösbe bujtatott piacszerzési akció zajlik”.

Ha az ukrán gabona el tudna jutni a déli, horvát vagy az északi szabad kikötőbe, el tudna jutni a hagyományos útvonalakra, Afrikába és az Arab-félszigetre. “De itt jön a nagy lelepleződés, hogy egyáltalán nem cél ez” – fogalmazott.

Nagy István szerint ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Felháborítónak nevezte, hogy az utolsó nap, utolsó pillanatában foglalkoztak a kérdéssel, de nem az érintett szakminiszterek bevonásával, hanem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és még a hivatalos tájékoztatás előtt megjelent erről a közlemény.

Az Európai Unió vezetői nem viselkedhetnek így a saját tagországaikkal

jelentette ki az agrárminiszter.

A tárcavezető szólt arról, hogy az eredetileg négytermékes listát kibővítették a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is.

“Nem lehet, hogy a gazdáink segélykiáltását nem halljuk meg”.

Nem véletlen, hogy meg kellett semmisíteni ukrán gabonatételeket, mert kifogásolható volt az eredetük

tette hozzá.

 Nagy István elmondta, a döntéshez Bulgária végül nem, de Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, és tárgyalásai alapján Románia is fog.

“Az biztos, hogy Magyarország ki fog tartani”.

Előző sztori

Vármegyei I. osztály: gólnélküli döntetlen a forduló rangadóján

Következő sztori

Jövő héten nyárias meleg lesz zivatarokkal