Megerősítették: kárpátaljai magyar hadifoglyokat engedtek szabadon, már Magyarországon vannak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: MTI/Soós Lajos

Először az Index számolt be, az Orosz Ortodox Egyház csütörtök esti közleménye alapján, hogy Oroszország által elfogott, kárpátaljai magyarokat szállítottak Magyarországra.

A hírt pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes igazolta:

Az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt az, hogy 11 ukrán hadifoglyot Magyarországra szállítottak nemrég”

– mondta az ATV-nek.

Az Index beszámolója szerint a program koordinációját Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is. Tehát az akció egyházi keretek közt zajlott le, amelyben magyar oldalról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működött közre.

Ez emberi és hazafias kötelességem”

  – mondta az egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes a hadifoglyok Magyarországra szállításáról.

A Máltai Szeretetszolgálat is közleményt adott ki

A szervezet egy rövid közleményben reagált a fejleményekre. Mint írták,

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra kapott felkérést, hogy emberek életének megmentésében vegyen részt.” 

Hozzátették: „A szervezet, mint az elmúlt három évtizedben is minden alkalommal, amikor lehetősége nyílt rá, eleget tett küldetéséből adódó feladatainak. A ránk bízott emberek védelme érdekében jelenleg nem áll módunkban több információt közzétenni” – megerősítve ezzel azt, hogy valóban ők is részt vettek az akcióban.

Előző sztori

A Volánbusz szegedi dolgozóiból 20-an adtak vért

Következő sztori

Komoly fricskát kapott Jakab Péter