Szijjártó Péter odaszólt az amerikai nagykövetnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Háborús propagandából jeles David Pressman budapesti amerikai nagykövet, az Egyesült Államok jól láthatóan megpróbálja Magyarországot belenyomni a háborús táborba, de hazánk a globális békepárti többséghez tartozik – szögezte le pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bangladesi kereskedelmi miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva David Pressman előző napi nyilatkozata kapcsán kijelentette: “szeretném világossá tenni, a nagykövet, az nagykövet, és nem helytartó”. “Én legalábbis azért küldök nagyköveteket más országokban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javítsák, nem azért, hogy okosabbnak gondolják magukat a helyieknél” – fogalmazott.

“Azt értjük, hogy Pressmann nagykövet úr szerint nekünk a háborúval kéne foglalkoznunk. Tehát háborús propagandából jeles.

Ez látszik a plakátokon, ez látszik a nyilatkozataiban is, háborús propagandából jeles. De mi ebből nem kérünk, mert mi nem a háborúval akarunk foglalkozni, hanem a békével. Mi nem háborút akarunk, hanem békét akarunk” – közölte.

“Értjük, hogy az amerikaiak megpróbálnak minket belenyomni a háborús propagandába, értjük, hogy megpróbálnak minket belenyomni a háborús táborba, de mi a béketáborhoz tartozunk. Mi ahhoz a globális többséghez tartozunk, amely békét akar” – tette hozzá. Hangsúlyozta: “mi továbbra is a legfontosabb kérdéssel foglalkozunk (…), ami pedig az, hogy legyen béke, mert emberéleteket csak békével lehet menteni, háborúval, fegyverszállítással, háborús propagandával csak a halálos áldozatok számát lehet növelni”.

David Pressman amerikai nagykövet azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy Magyarországnak nem hamis kérdésekre, hanem az ukrajnai háborúra kellene koncentrálnia.

Előző sztori

Megvan a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramja

Következő sztori

Szegediek nyertek válogatottságot a Maty-éren