Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak.

A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.

“Nemzetközi kötelékben, olasz-amerikai parancsnokság alatt került az a magyar manőverező század bevetésre tegnap Koszovóban, amelyik a tüntetőkkel került összetűzésbe” – közölte. A miniszter elmondta: “összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most”.

(MTI)

Előző sztori

Épül a Dóm téri színpad, hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri

Következő sztori

Fidesz: háborúba akarnak kényszeríteni minket, ezért támadják az EP-ben Magyarországot