Orbán Viktor ma ünnepli a 60. születésnapját

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország miniszterelnöke ma, ünnepli 60. születésnapját. Orbán Viktort először 1998-ban, 35 éves korában választották meg hazánk miniszterelnökének, majd 2010-ben, 47 évesen másodszor. Azóta további három alkalommal, összesen ötször alakíthatott kormányt.

A miniszterelnöknek több hivatalos találkozója is lesz a születésnapján a Karmelita kolostorban, este pedig ott lesz a Puskás Arénában, az AS Roma–Sevilla Európa-liga-döntőn, ahol az Európai Labdarúgó-szövetség prominenseivel tárgyal, majd csütörtök reggel pedig hivatalos külföldi útra indul.

Köszönöm az érdeklődést, a jókívánságokat. Ám ez is csak egy munkanap. Egy dolog azonban nem maradhat el: mint minden évben ezen a napon, most is meglátogatom majd az édesanyámat

 – mondta Orbán Viktor a Blikknek arról, hogyan ünnepli a 60. születésnapját. A lap úgy tudja, hogy családi körben, tehát feleségével, Lévai Anikóval és gyermekeivel, valamint unokáival majd csak hétvégén ünnepel a kormányfő. 

Előző sztori

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer

Következő sztori

Három embert gyanúsítanak egy szegedi férfi halálra verésével