Politika

Kormányinfo: július elején tudunk Brüsszelbe számlákat küldeni

Kormányinfo: július elején tudunk Brüsszelbe számlákat küldeni

2023. május 25., csütörtök
Kormányinfo: július elején tudunk Brüsszelbe számlákat küldeni

Mint azt megírtuk, bár nem ülésezett a komrány, mégis tartottak Kormányinfot. Ezen részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter, aki hazán jövő évi költségvetésének tervezetét ismertette. Erről itt írtunk részletesen.

https://szegedma.hu/2023/05/varga-mihaly-a-jovo-evi-koltsegvetes-egy-vedelmi-koltsegvetes

A költségvetés tervezetének ismertetése után Varga Mihály és Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt újságírói kérdésekre.

"Az Európai bizottsággal a költségvetés, és a helyreállítási alap ügyében is tárgyalunk" – válaszolta Gulyás Gergely újságírói kérdésre. Mint a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, a helyreállítási alapot az Európai Unió tanácsa tavaly decemberben elfogadta.

A költségvetésnél pedig az egyetlen felfüggesztő feltétel, amely a költségvetésből Magyarországnak járó pénzek megindításának feltétele volt teljesült. 

– Az igazságszolgáltatással kapcsolatos módosításokkal kapcsolatosan a Bizottsággal megegyeztünk. Ennek megfelelően legkésőbb július elején tudunk Brüsszelbe számlákat küldeni

– mondta. 

Fotók: MTI/Kovács Tamás

A miniszterúgy véli, hogy külön kell választani a kondicionalitási eljárást, amely három uniós program egy részének a felfüggesztését jelenti, valamint a helyreállítási alap kérdését. A költségvetési biztos nyilatkozata a kondicionalitási eljárásra vonatkozott. Ezt Magyarország szeretné mielőbb lezárni, de mindig újabb és újabb feltételeket kap. 

Mintha a cél több esetben az lett volna, hogy az eljárás ne záruljon le. A nekünk járó források megszerzését nem érinti, csak azt, hogy teljes egészében le tudjuk hívni, azt korlátozza

– mondta.  

Gulyás Gergely egy újabb kérdésre válaszolva elmondta, hogy olyan hatásköre nincs az Európai Parlamentnek, hogy elvegye Magyarországtól az uniós soros elnökséget.

Varga Mihály az euró bevezetéséről úgy fogalmazott: nincs céldátuma, mint mondta: a kormánynak az a lényeg, hogy Magyarország gazdasága stabil állapotban legyen, ennek mintegy mellékhatásaként bevezetheti majd egyszer Magyarország is az eurót. 

Varga Mihály kiemelte, hogy a Költségvetési Tanács jóváhagyta és támogatta a 2024-es költségvetést,  és jövő hét kedden benyújtja a parlamentnek a költségvetési tervezetet a pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: Magyarország joggal számít az uniós forrásokra is, hiszen hazánk teljesíti az ehhez szükséges vállalásokat. 

– Erőltetett, mondvacsinált, alaptalan – így reagált Gulyás Gergely a főpolgármester kijelentésére reagálva. Karácsony Gergely tegnap azt nyilatkozta, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal és ezért nem lehet megoldani, hogy klíma legyen a 3-as metrón. A miniszter felidézte, hogy a 2019-es önkormányzati választási kampányban Karácsony hőmérővel pózolt a metróban, azóta nem sikerült megoldania a kocsik klimatizálását. 

A pénzügyminiszter elmondta, az árstopokkal kapcsolatos helyzetet folyamatosan monitorozzák.

Az inflációt kell leszorítani ahhoz, hogy az árstopok kivezetéséről tárgyalhassunk. Amennyiben 1 számjegyűre visszaszorítjuk év végére az inflációt, akkor tárgyalhatunk az árstopok kivezetéséről

– tájékoztatott újságírói kérdésre Varga Mihály. Hozzátette azt is: azzal számolnak, a nekünk járó uniós forrásokra számítanak. 

Varga Mihály elmondta: oktatásra 3400 milliárd forintnyi összeget költenek, ebből csak a bérekre 1200 milliárdot költenek. – Ez 126 milliárddal több, mint ami az előző költségvetésben szerepelt. Amennyiben az uniós források megérkeznek, ez a mutató tovább fog növekedni – tájékoztatott. 

Fontos a hiánycsökkentés, ebben egyetértünk az Európai Bizottsággal, de hogy ennek eszközeibe bele akar szólni az unió, az helytelen

 – fogalmazott Gulyás Gergely.

A BKK 24 milliárd forintos hitelfelvételéről Varga Mihály úgy fogalmazott: értetlenül áll előtte, főleg úgy, hogy csak három hónapra szól. Varga Mihály nem érti, hogy mi fog változni ősztől a fővárosi költségvetésben. – A fővárosnak soha nem volt annyi adóbevétele mint most – tette hozzá a miniszter.

Kiemelte: A magyar kormány legfontosabb célja, hogy elkerüljük a recessziót. – Mi abból indulunk ki, hogy a magyar gazdaság fundamentumai erősek. Ez okot ad arra az optimizmusra, hogy e tervezettekhez ragaszkodjunk – emelte ki a miniszter. 

– Ahogy ígértük, 2024-től kivezetjük az extraprofitadót 

– erősítette meg újságírói kérdésre Varga Mihály. 

Az egészségügyre is több pénzt költ a kormány majd 2024-ben mint idén. Ennek mértékéről jövő kedden tud majd beszámolni a pénzügyminiszter.

– Szlovákia az eurozóna tagja. Másképp hat az infláció egy olyan nagyobb valutaközösségre, amelynek a szlovákiai közösség is tagja. Másrészt eltér a két ország gazdasági szerkezete. Magyarországon sokkal nagyobb szerepe van a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. Márpedig a tavalyi szárazság jelentősen felhajtotta az élelmiszerárakat, amely jobban hatott a magyar inflációra – mondta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy Szlovákiában miért csekélyebb az infláció, mint Magyarországon, miközben ők is Oroszországtól vásárolták korábban az energiát. 

– A nyugdíjkorrekciót az idei évben is tartani fogjuk. A nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből, ezt a magyar kormány az elmúlt években is garantálta. Az idei évben is ezt fogjuk követni – tájékoztatott Varga Mihály. A miniszter elmondta: azon fognak dolgozni, hogy az adókat tovább csökkentsék a jövőben.

A kormányi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.