Most hozzák haza azt a 19 magyar katonát, akik a koszovói zavargások során megsérültek.
30 békefenntartó, azaz 11 olasz és 19 magyar katona sérült meg az észak-koszovói Zvecanban a hétfői zavargások közben – írja az Index. A magyar katonákat, akiknek missziós felkészülése a Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében zajlott, kedd délután hozták haza.
Az április 23-i előrehozott választások eredménye miatt zavargások törtek az északkoszovói városban A zavargások során a koszovói rendőrség különleges egységei, könnygázzal és sokkolóbombákkal vonultak ki oszlatni a tömeget. A választásokat a szerbek bojkottálták ,így eshetett meg, hogy albán polgármestere lett a városnak, aki pénteken kezdte volna meg hivatali munkáját, ám ezt meghiúsította a tömeg. Ennek láttán Aleksandar Vucic szerb elnök a legmagasabb készültségbe helyezte a szerb hadsereg, ami a koszovói határhoz vonult.
Ugyanezen a napon a „remény Szerbiája” elnevezéssel rendezték meg Belgrádban az államfő támogatására összehívott nagygyűlést, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is felszólalt a szerb államfő hívására.
A zavargások hétfőig sem csillapodtak, a koszovói NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő egységei és a szerb tüntetők között újabb összetűzések alakultak ki. Ennek során több mint 30 NATO katona sebesült meg.