Épül a Dóm téri színpad, hamarosan kezdődik a Szegedi Szabadtéri

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A borfesztivál után bírtokba vették a szervezők.

Május 22-vel megkezdődött a Dóm téri színpad megépítésének közel egy hónapos munkája, ami után július elsején kezdetét veszi az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Barnák László főigazgató elmondta, a nagyszínpad ezúttal is nagyszabású produkciók helyszíne lesz: itt a klasszikus zene és színházi műfajok jegyében indul az évad, ugyanis a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertje után a Szegedi Nemzeti Színház-Szegedi Szabadtéri Holdvilágos éjszakán című, nagyszabású operett-opera gálája érkezik július elején, amelyen a Szegedhez ezer szállal kötődő Cser Ádám vezényel majd.

A továbbiakban musical-előadások várják itt a nézőket: a Kecskeméti Katona József Nemzeti színház vendégjátéka, az Elisabeth; majd két saját produkció: a tavalyi évben a Szabadtérin először bemutatott Chicago, majd záróeseményként Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka ősbemutatója.

Az Újszegeid Szabadtéri Színpadon a színpadi előadások mellett koncertek is lesznek, ezeknek a nagyrészére már majdnem minden jegy el is kelt.

Előző sztori

Hazahozták a Koszovóban megsérült magyar katonákat

Következő sztori

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket