Elhunyt Csányi Béla, minden idők legjobb tekése

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 73 éves korában elhunyt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Csányi Béla 1950. május 23-án született Szegeden. 14 éves korábban lett a Szegedi IKV játékosa, majd 1969-ben, mindössze 19 évesen a Ferencvároshoz szerződött, ahol két évtizeden keresztül, egészen 1989-ig játszott.

Pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, emellett az FTC színeiben 32 magyar bajnoki elsőséget is begyűjtött, ebből 13 egyéni, 11 páros és 8 csapat arany – emlékeztet rá a sportági szövetség. A kilenc világbajnoki cím mellett nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát. Öt alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligája elődjének számító világkupát. Tizenhétszer volt az év férfi tekézője.

Magyarországi sportpályafutása után 1989-ben a Bamberg játékosaként tízszeres német bajnok lett. 2000-ben Budapesten, a 20. század ötven legnagyszerűbb magyar sportolóját ünnepelték, ahol többek között a labdarúgó Puskás Ferenccel és Albert Flóriánnal, az ökölvívó Papp Lászlóval és az öttusázó Balczó Andrással együtt köszöntötték, 2015-ben pedig a Nemzetközi Teke Szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett. Edzőként volt időszaka, amikor a magyar férfi és női szövetségi kapitányi tisztet is betöltötte. Haláláig a férfi nemzeti csapatnál volt, bár betegsége miatt biztosnak tűnt, hogy nem lehet ott a jövő héten kezdődő horvátországi világbajnokságon.

Előző sztori

A méltányos kereskedelem világnapját ünnepelték Szegeden

Következő sztori

Fegyverrel végezhetett barátnőjével a szegedi gyilkos