A román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn. A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott, szerintük “nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt”.

A Mandiner.hu ennek kapcsán kereste meg a Sándor-palotát, amely a Mandiner.hu-nak erre reagálva fogalmazott úgy, a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan. A Sándor-palota reakciója szerint a szóban forgó, a csíksomlyói búcsún énekelt székely himnuszt megjelenítő bejegyzés változatlanul elérhető a köztársasági elnök közösségi médiás felületein. Végezetül pedig az erdélyi reformátusok köszöntését idézte: “Békesség Istentől!”

Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, melyben a székely himnusz egy reszlete hangzik el. A Facebook-poszt címeként a “Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk” sort emelte ki a magyar köztársasági elnök.

Előző sztori

Újra nyitva a Maros-parti lombkoronasétány

Következő sztori

Erdő Péter: Ferenc pápa a mi gondjainkra, a mi helyzetünkre figyelt