Egyetem

Nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést az SZTE középiskolai csapata

Nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést az SZTE középiskolai csapata

2023. április 3., hétfő
Nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést az SZTE középiskolai csapata

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetben folyó kutatások és oktatás megismertetése is nagy hangsúlyt kapott a XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen, amelyet a Kárpát-medence legtehetségesebb középiskolás diákjai számára rendeztek. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapata révén a hazaiak egy harmadik helyezéssel gazdagodtak.

Az SZTE közleményében kiemeli, évszázados múltra tekint vissza Szegeden a felsőoktatásban a földrajzi és földtudományi képzés, nemzetközileg is magasan jegyzett kutatókat, oktatókat adott a Szegedi Tudományegyetem ennek a tudományágnak. Köztük Jakucs Lászlót, a világhírű karsztkutatót, akinek a nevét viseli a középiskolai földrajzverseny is, amelynek középdöntőjét és döntőjét pénteken és szombaton rendezték meg az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetében. Jakucs László a világon elsőként úgy fedezett fel egy barlangot, hogy tudományos kutatások segítségével feltételezte, majd bizonyította annak létét és pontos helyét. A geológus később az Aggteleki cseppkőbarlang igazgatói posztját is betöltötte, a Szegedi Tudományegyetemen tanszékvezetőként dolgozott.

Rekordszámú jelentkező, majd 500 fő indult a februári, online fordulóban, ahonnan a legjobb 48 csapat jutott be a következőbe.

A versenyzőkre a megnyitó után a középdöntő várt, amelyből a legjobb 24 csapat jutott tovább a szombati fináléba. A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épített, idén kiemelt témája volt aKlímaváltozás kihívásai a Kárpát-medencében, melyhez kötelező szakirodalmat biztosítottak a szervezők.

A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményeket kaptak, valamint a legjobb határon túli középiskola csapata is különdíjban részesült.Az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakettet kapott.

A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyhez kapcsolódóanelőször rendezik meg 2023. július elején a GEOCAMP-et Szegeden. A résztvevők izgalmas kirándulásokon vehetnek részt, földrajzi és földtudományi kutatásokkal ismerkedhetnek meg, interaktív bemutatókat nézhetnek meg és kalandos élményekkel gazdagodhatnak. A verseny résztvevői helyezésüktől függően ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel csatlakozhatnak a GEOCAMP programjaihoz.

A XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny dobogósai:

  1. Iszmoilí-Szomoní-csúcs - Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  2. Big Gang - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
  3. Bebekler - SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

A dobogós SZTE csapatotIzing Mátékészítette fel. Tagjai:Géczi Dániel és Báló Dávid, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 10. évfolyamos tanulói.

Legyenek büszkék magukra: már az, hogy itt vannak, óriási teljesítmény! Ahhoz hogy valaki részt vegyen és eredményesen szerepeljen egy tanulmányi versenyen, a tehetségen és a szorgalmon túl, nyitott gondolkodásra is szükség van. Önök már megértették azt, hogy az iskola több lehet egy helynél, ahol a tudást megszerezhetik és ahol számon kérik.A Szegedi Tudományegyetemis jóval több, mint „csak” egy felsőoktatási intézmény: nemzetközi hálózatok tagjaként,kapu a világra, többek között aEUGLOH és a Courseranyújtotta lehetőségeknek köszönhetően

emelte ki beszédében Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

A verseny évről évre visszatérő díszvendégeJakucs professzor özvegye,aki a kutatások és az oktatás során is a geológus hű társa volt, őt külön köszöntötték a megnyitón.

Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesének visszaemlékezése a saját földrajzos hallgatói élményeire nagy sikert aratott a hallgatóság körében, annál is inkább, mivel őt még személyesen is tanította Jakucs professzor. A rektorhelyettes arra hívta fel az indulók figyelmét, hogya földrajz egyfajta gondolkodásra is megtanít, amit aztán az élet bármely területén hasznosíthatnak, akik elsajátították.

Dr. Sipos György, a versenyt szervező Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék vezetője kiemelte, hogyszükség van olyan geográfusokra, akik az előttünk álló kihívásokra megfelelően hatékony és komplex válaszokat tudnak adni, ezért örömét fejezte ki, hogy a verseny népszerűsége évről évre nő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.