Közélet

Kétszeresére emelik a gondozási díjat, egységes helyi- és vármegyebérlet jöhet

Kétszeresére emelik a gondozási díjat, egységes helyi- és vármegyebérlet jöhet

2023. április 28., péntek
Kétszeresére emelik a gondozási díjat, egységes helyi- és vármegyebérlet jöhet

Pénteken 24 napirendi pont megvitatására ült össze a közgyűlés, azonban a Szegedről szóló pontok előtt előtt nem maradt ki az országos politika bevonása sem. Első felszólaló az MSZP frakcióvezetője, Kozma József volt, aki szerint ma autoriter kormányzat működik Magyarországon és elítélte, amiért gázzal fújtak le tüntetőket Budapesten. Úgy tűnik a pártja által elkövetett 2006-os rendőrterrorról már megfeledkezett.

Kevés megalázóbb dolog van annál, mint mikor valaki más jelenti be az adott személy választáson való elindulását

- jegyezte meg Német Ferenc, a Fidesz frakcióvezetője Botka Lászlónak, akinek jövőévi választáson való indulását nem a polgármestertől, hanem Gyurcsány Ferenctől tudta meg a választóközönség.

Német Ferenc felidézte azt is, hogy Botka László szövetségese nem csak hazudott reggel, éjjel meg este, hanem 2006-ban „belelövetett a tömegbe és soha nem gyógyuló sebeket ejtett a magyar demokrácia fiatal szívén”. A frakcióvezető hosszasan sorolta, hogy többek között Botka László országgyűlési támogatásával milyen károkat okoztak a szocialisták Magyarországnak, de mielőtt befejezte volna, a polgármester gyorsan belefojtotta a szót. Mikrofonja kikapcsolása után Botka László cikinek nevezte a felszólalást.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője nem bírt elmenni amellett szó nélkül, hogy

Önök napirend előtti felszólalásokban, a városi propagandamédiában és a közgyűlési előterjesztésekben is, minden lehetséges alkalmat megragadnak, - hogy a város képviselete helyett - Magyarország kormánya ellen próbálják hangolni a közvéleményt."

Éppen ezért felsorolta a kormány legutóbbi intézkedéseit, - amelynek köszönhetően jelentősen több pénz marad a családoknál - mint például a vármegye- és országbérlet, árstoppok, hamarosan bevezetésre kerülő kötelező akciók. Kitért arra is, hogy csak a szegedi távhőhöz tavaly 13 milliárd forinttal járult hozzá a kormány, amelyen felül is kapott az önkormányzat rezsitámogatást. Felhívta a figyelmet a lézerkutató melletti Science Park 9,5 milliárdos támogatására, kórházi beruházásokra, de óvoda és orvosi rendelő is felújításra került kormányzati támogatásból. Kiemelte, európai szinten is irigykednek a hasonló méretű városok a Pick Arénára és a Tiszavirág Sportuszodára.

A napirendi pontok előtti felszólalásokat a Dk frakcióvezetője, Koromné Fenyvesi Rózsa tette keretessé, aki a szocialista frakcióvezetőhöz hasonlóan országos politizálásba kezdett és a pedagógusok „jogfosztásáról” értekezett.

Első napirendi pont a gazdasági mutatókról szólt, amelyet Kovács Tamás gazdasági alpolgármester terjesztett elő. Kovács Tamás taglalta, hogy az energiaválság jelentős terhet rótt Szegedre, továbbá szerinte nem érkezett támogatás a kormánytól, többek között a gyermek étkeztetésre sem. A csúsztatást Német Ferenc próbált helyretenni, mivel a beterjesztett dokumentum szerint is több mint 1 milliárddal járult hozzá a kormány. Korponyai Ernő, a Fidesz képviselője pedig arra emlékeztetett, hogy a város összesen 20 milliárd támogatást kapott. Haág Zalán hozzátette, ha a baloldali pártok nem blokkolnák Brüsszelben a Magyarországnak járó uniós forrásokat, akkor Szegedre is több pénz érkezhetne.

Nincs elérhető leírás.

A második egy „saláta” előterjesztés volt, „egyes önkormányzati rendeletek módosítása és hatályon kívül helyezése” néven, amelyet szintén a gazdasági alpolgármester terjesztett elő. A szegedieket talán leginkább érintő pontja, hogy két lépcsőben kétszeresére emelik a bölcsődei gondozási díjat.

Haág Zalán felhívta a közgyűlés figyelmét, hogy miközben Szeged napi 400 forintra emeli, addig Kecskeméten és Székesfehérváron 0 forint a bölcsődei gondozási díj.

A DK-s alpolgármester, Binszki József szerint csak populizmus, amiért a kormánypárti képviselők felemelték szavukat a gondozási díj kétszeresére emelés ellen. Majd egy igazán érdekes fordulatot vett az eszmefuttatása, azzal kapcsolatban, hogy a kormány finanszírozza a gondozási díj háromnegyedét. Úgy vélekedett, a kormány igazából nem ad semmit, mivel a kormány pénze a „mi” pénzünk, az adófizetőké. Utóbbi állítással kapcsolatban Német Ferenc hívta fel a kommunikációs kettősséget, mert az önkormányzat pénze is ugyanúgy adófizetőktől származik, viszont ha a városvezetés támogat valamit, azt mindig fennhangon kiemelik, pedig ezen logika szerint - mivel adófizetői pénzről van szó - akkor Szeged sem ad senkinek semmit.

Egységes helyijáratos és a vármegyebérlet jöhet

A nyolcadik napirendi pontnál Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester jelentette be, hogy a minisztériummal együttműködve szeretnének bevezetni egységes bérletet, amely nem csak a vármegye járataira lenne érvényes, hanem a helyijáratokra is. A tervek szerint június 1-től lesz elérhető.

Teljes egyetértésben megszavazták a Máltai Szeretetszolgálat átköltözését

https://szegedma.hu/2023/04/gyozott-az-elegedetlenseg-uj-helyre-koltozik-a-maltai-szeretetszolgalat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.