Egy hónap után távozott Hódmezővásárhely új aljegyzője

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még a próbaidőt sem várta meg, máris távozott pozíciójából Joó Anikó, akit alig egy hónapja neveztek ki Hódmezővásárhely aljegyzőjének. A Márki-Zay Péter vezette város így jegyző, aljegyző és jogi irodavezető nélkül maradt.

A Promenad24 információi szerint Joó Anikó egy hónapot töltött az aljegyzői székben, és mindössze négy napig volt a város jegyzője. A korábbi jegyző, Karsai Éva április 9-én hagyta ott a városvezetést, azóta üres ez a pozíció – ahogy az aljegyzői és a jogi irodavezetői szék is.

Ugyan az önkormányzat tájékoztatása szerint az új jogi irodavezető május elején áll munkába, a jegyzői pályázat április végéig él, arról pedig nem tudni semmit, hogy lesz-e aljegyzője a városnak. A lap megjegyzi, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a jogi iroda személyzeti csoportjának vezetője kell, hogy ellássa a jegyzői tisztséget, mivel jogi irodavezetője sincs a városnak, akinek első körben kellene a jegyzői és aljegyzői feladatokat ellátnia, ha az betöltetlen.

Előző sztori

Szeged is csatlakozik az Úszó Nemzet Programhoz

Következő sztori

Csütörtökön és pénteken lehet beíratni a gyerekeket az iskolába