A Szent György téren fogadta Ferenc pápát Novák Katalin

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A pápa fehér, Fiat 500X típusú autóját a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály három lovas huszára kísérte a Szent György térre a Hertelendy-induló hangjaira. A téren a magyar delegáció és a pápai konvoj előtt érkező vatikáni delegáció tagjai, valamint a 32. Testőrezred, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai, a Nemzeti Lovas Díszegység és a fonyódi kis huszárok várták a katolikus egyház vezetőjét.

A magyar delegáció tagja volt Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország vatikáni nagykövete.

Az egyházi delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, államtitkár, Edgar Pena Parra helyettes államtitkár, Paul Richard Gallagher államközi kapcsolatokért felelős államtitkár, Claudio Gugerotti, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa, Robert Francis Prevost, a Püspöki Dikasztérium prefektusa, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és José Nahúm J. Salas Castaneda, az Apostoli Nunciatúra tanácsosa.

Ezt követően a pápa Novák Katalin köztársasági elnök kíséretében lépett be a Sándor-palotába, ahol bejegyzést írt a vendégkönyvbe, majd az államfő bemutatta neki ajándékait.

Előző sztori

Orbán Viktor Ferenc pápával tárgyalt

Következő sztori

A vármegyében és országosan is nőtt a születések száma