Évtizedekkel ezelőtt is panaszkodtak, most ismét felerősödtek a hangok.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, több aggódó szülő is a Délmagyarhoz fordult levélben, hogy a Volán székház előtti zebránál nyomógombos jelzőlámpákat szeretnének, mivel az iskolából hazafelé tartva túl veszélyes a forgalom az áthaladó gyerekek számára.
Most a József Attila sugárút és a Szent György tér kereszteződésébe sürgetnek jelzőlámpát.
A szülők szerint ott három iskola is található, az iskolások számára azonban nem biztonságos átjutni az úttesten.
A lapot felkereső olvasó szerint már 30 évvel ezelőtt is érdeklődtek arról, hogy lehetne-e jelzőlámpát kihelyezni oda, akkor azonban azzal az indoklással utasították el a kérelmet, hogy az út csak kétsávos. Ennek ellenére a 3-as 4-es villamos, illetve több busz is jár arrafelé, a közlekedés a csúcsforgalomban káoszos.
A lap érdemi választ nem kapott az önkormányzattól arra a kérdésre, hogy tervezik-e jelzőlámpák kihelyezését.
Mi is keressük az ügyben az önkormányzatot, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket vagy újat írunk.
(via Délmagyar)