Mihálffy Béla: Gyurcsány szimbolikusan is átveszi a szegedi városháza irányítását

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyurcsány Ferenc a héten szimbolikusan is átveszi a szegedi baloldal, és a szegedi városháza irányítását. Az általa vezetett Demokratikus Koalíció adja immáron Botka László helyettesét a városházán és egyre több kulcsfontosságú pozíciót kaparint meg magának – hívta fel a figyelmet Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője.

A Gyurcsány-párt fesztiválhangulatban demonstrálja a hatalomátvételt: “parlamenti frakcióüléssel”, az egyetemet és a Homokhátságot érintő programokkal, sőt szemétszedéssel és bulival is készül, szemléltetve, hogy uralni kívánja a várost és a vidéket – sorolta a Mihálffy Béla.

A térség képviselője azonban felhívta a figyelmet, a szegediek nem felejtették el, hogy

a Gyurcsány vezette baloldali kormány, saját szavaival szólva ,,hazudott reggel, éjjel, meg este”, és olyan ,,böszmeséget még senki sem csinált”, mint amit ők csináltak.”

De emlékeznek a gyurcsányi terrorra is, amikor békés tüntetőket, egyetemistákat és családanyákat, turistákat és járókelőket vertek agyba-főbe Gyurcsány rendőrei, többeket egy életre megnyomorítva csak azért, mert élni merészeltek demokratikus jogaikkal vagy épp véletlenül ,,rossz helyen”, a pesti utcán vagy épp egy étteremben merészeltek tartózkodni – folytatta az egykori miniszterelnök bűnlajstromát.

A 2006-os eseményeken túl emlékeztetett a gyurcsányi gazdaságpolitikára is, az adó- és járulékemelésre, ingatlanadra, vizitdíjra és kórházi napidíjra, folyamatosan növekvő villany-, távhő- és gázárakra. Továbbá arra, hogy országosan 3000 orvost és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, amellett hogy jelentős anyagi forrásokat vontak ki az egészségügyből. Kormánya a pedagógusokat sem kímélte 14.000 tanár és 1200 óvónő vesztette el munkahelyét, 1000 településen szűnt meg a helyi iskola, és közel 300 óvodát is bezártak.

Vasúti szárnyvonalakat szüntettek meg, így közel 1000 kilométeren szűnt meg a vasúti közlekedés. Megnyirbálták az egyetemisták utazási kedvezményét, egyetemi tandíjat vezettek be, fizetős lett az óvodai és bölcsődei étkeztetés, devizahitel-csapdába kergették magyarok millióit, visszavágták szociális a juttatásokat, elvették a 13. havi nyugdíjat. Eladósították az önkormányzatokat, és a munkanélküliség soha nem látott módon megnőtt.

Szeged és a Homokhátság többet érdemel!”

jelentette ki Mihálffy Béla.

Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a térség ,,nem kér a megszorítások és a hazugság politikájából, nem kér Gyurcsány Ferencből és pártjából. Nem kér a háborúpárti, guruló dollárokért külföldi érdekeket szolgáló baloldali politikusokból, nem kér Gyurcsány Ferencből, aki politikai játszótérként tekint Szegedre.”

Előző sztori

Megbolondult az időjárás: hózápor lepte el az országot

Következő sztori

Beszédes nagyköveti értékelés: „Lenyűgöző a Városháza díszterme!”