Izgalmas meccsen kikapott a Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Óriási hátrányból jött vissza a Szedeák a DEAC elleni meccsen, de nem sikerült győzelemre váltania.

Mint ahogy a klub honlapján kiderül, a Szedeák nem kezdett jól a meccsen: Nikola Lazicsnak hamar időt kellett kérnie, hiszen nyolc debreceni pontra nem volt válasza a szegedieknek, 0–8-cal kezdődött a meccs.

A második negyedben már át is vehették volna a vezetést, de 23–24-nél Bognár dobásánál csak büntetők következtek, amik viszont kimaradtak. Mindig sikerült felzárkóznia a Szedeáknak, de ez amint összejött, a DEAC mindig meglépett.

A véghajrában azonban Person tripláinak köszönhetően mégis élessé vált a végjáték, Roberson tett vissza egy labdát, ami után csak négy pont volt a hátrányunk, 75–79. Washington bedobta mindkét büntetőjét, egyetlen labda volt a különbség, 77–79. A DEAC-ból ekkor viszont Polyák szerzett két olyan extra kosarat, amivel eldőlt a meccs: a különbségen sikerült faragni, de győzni nem.

Előző sztori

Öt ember ellen indult eljárás tiltott határátlépés miatt

Következő sztori

Két körözött személy balesetezett az M5-ös autópályán